Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Pintér Attila: Mecsetek és katonai barakkok között. A politikai pártok evolúciója a török politikai rendszerben
Mecsetek és katonai barakkok között. A politikai pártok evolúciója a török politikai rendszerben Pintér Attila Török Köztársaság megalakulásától, 1923-tól, a török belpolitikai életet a Köztársasági Néppárt (Cumhuriyet Halk Partisi-CHP) révén az egypártrendszer jellemezte. 1946-ban, a Köztársasági Néppártból kizárt vagy önként távozott politikusok vezetésével alakult meg a Demokrata Párt (Demokrat Parti-DP), amely 1950- ben gyó'zelmet aratott az első' többpárti választásokon. Az első katonai beavatkozás után a CHP érintetlen maradt, ám a vezetőit elvesztő DP helyét egy új jobbközép párt, az Igazságpárt (Adatét Partisi-AP) foglalta el. 1960-80 között több kisebb-nagyobb párt alakult, amelyek túlnyomó része a két nagy pártból vált ki. A török belpolitika 1946-tól gyakorlatilag kétpólusúvá vált és egészen 1980-ig az is maradt. Az 1980-as katonai beavatkozást követően megrendezett parlamenti választások a politikai paletta színesedését mutatták: a bal- és jobboldali pártok duplikációja mellett a kilencvenes évek elejétől egyre markánsabban jelent meg a vallási fundamentalizmus, az évtized végétől pedig a pántürk ideológiát hirdető nacionalizmus. Törökország civilizációváltó ország, amely akkor képes sikeresen újrafogalmazni civilizációs identitását, ha eleget tesz legalább három követelménynek: • Az ország politikai elitjének nem elég támogatni, de lelkesedni is kell e törekvésekért. • A közösségnek hajlandónak kell lennie, hogy beleegyezzen az újradefiniálásba. • A befogadó civilizáció elitjének hajlania kell az áttért befogadására.1 A török politikai rendszer evolúciójában jelentős szerepet játszott és játszik a kétpólusú világrend felbomlása, a gyors társadalmi mobilizáció, az alkotmány gyakori módosítása, az etnikai-vallási küzdelem. A török politikai pártok legfontosabb jellemzője, hogy személyekhez, személyi kapcsolatokhoz kötődnek, hiányoznak a nyugat-európai pártokat jellemző alapszervezetek és tömegbázis. Nyugat-Európában a politikai lojalitás a jobboldal, a centrum és a baloldal között oszlik meg, emellett kiegészül a környezetvédelem, vallás, nemzeti identitás stb. kérdéseivel. 116 Külügyi Szemle
