Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Csaba László: Stratégiaváltás az orosz külpolitikában
Csaba László se, ahol a hazai közönség számára továbbra is fontos nagyhatalmi külsőségek előve- zethetők. E sokoldalú fórumokba azonban az IMF és újabban a WTO bizonyára nem tartozik bele - a gazdasági érdekeket a biztonságpolitikában még mindig jelentős potenciálhoz társítva kapcsolt ügyletként és kétoldalú rendben kívánják érvényre juttatni. Ez a vállalkozásokon ugyan kevéssé segít, de a külpolitikai irányvonalat sakkjátszmaként felfogva, a kissingeri logikában érthető. Másfelől a hazai érdekek szempontjából fontos néhány kiemelt partner - főként Irán, Ukrajna, Németország és az Egyesült Államok - továbbra is megkülönböztetett figyelemben részesül. Kö- zép-Európa egészében a vonal alatti tételek közé sorol(t) be. 5. Az Európai Unió tartósan az orosz politika pozitív elemei között marad mint katonailag gyengébb partner, amely mindig érzékenyebb az orosz ellenvetésekre. Az at- lantizmussal szemben a közös európai véderő, az európai szociális modell, a közös európai ház mindig jól használható felvetés. Végül a tagállamoknak a közös uniós külpolitikával szembeni erős tartózkodásuk - ami főleg a francia és az angol kormányt jellemzi - mindig alkalmat ad olyan taktikai játszmákra, amint amilyen a 2003. márciusi szentpétervári békepárti gyűlés volt, ami lehetőséget adhat a hazai közönség számára, hogy az ország nagyságát és befolyását átérezze. Ehhez azonban nincs szükség sem katonai fenyegetésre, sem harcos, expanzív ideológiára. Ez - kellő alaposságú tanulmányozás után - kiszámítható partnerré teszi Oroszországot akkor is, ha piacgazdasága és demokratikus gyakorlata nem a transzatlanti közös értékrend mentén kristályosodik ki. 6. A külpolitika mint a nemzetépítés, az önmagát újradefiniáló XXI. századi Oroszország meghatározó tényezője volt és marad az elkövetkező évtizedekben is. Ez a külpolitika egyre inkább a modern európai nemzetállamokra jellemző módon a gazdasági, biztonságpolitikai és területvédelmi megfontolásokra épül, s az évszázad rákfenéje, az országot különösen sújtó terrorizmus elleni küzdelem ad számára új lendületet. Miközben ez Oroszországot a korábbiaknál sokkal kooperatívabb partnerré teszi majd a nemzetközi színtéren, erősen kérdéses, hogy a jelenleg nagyjából megoldhatatlannak tűnő csecsen gyarmati háború befejezése nélkül van-e kiút a hibás körökből. Mert miközben a terrorizmus ellen bizonyára katonai eszközökkel is kell küzdeni, az aligha kérdéses, hogy a megelőzés hatásosabb a vélt veszélyek elleni háborúzásnál (Freedman, 2003). Sőt mivel a hagyományos katonai és jogi doktrínák alapja kérdőjeleződött meg az által, hogy nincs könnyen azonosítható konkrét ellenség/célpont/állam, hanem hálózatok harcolnak - Iraktól Szomálián és Csecsenföl- dön át a Fülöp-szigetekig - a fennálló demokratikus rend ellen, így a pusztán rendvédelmi eszközökre építő stratégia felülvizsgálata kül- és belpolitikai okokból immár halaszthatatlanná vált. E fordulatot azonban inkább csak szorgalmazzuk, semmint előre jelezhetnénk, különösen mivel Putyin újraválasztását követően új kérdések merülnek fel. 112 Külügyi Szemle
