Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Csaba László: Stratégiaváltás az orosz külpolitikában
Stratégiaváltás az orosz külpolitikában Jegyzetek 1 Köszönettel tartozom Deák András és Lang Eszter e tanulmány korábbi változatához fűzött észrevételeiért. 2 A szerző ekkor a miniszterelnökség mellett működő külgazdasági államtitkárság - NGKT - vezetője volt, az idézett kötet „írói munkássága részeként" jelent meg. 3 Az ütközőállam kormányának 1973. évi megdöntésével természetesen az „aktivista" szovjet vezetés már tevőlegesen formálta a formailag semleges szomszéd ország kormányzását. 4 A reformerek voltaképp 1992 áprilisától, formailag Csernomirgyin 1992. júniusi fölbukkanásától, majd kormányfővé választásától kezdve egyre jobban háttérbe szorultak. Részletesebben lásd Gaj- dar szerk. 1998. 5 Lásd erről Szilágyi 2000,161-200 és 257-316. o. 6 Fölvethető - egyes szereplők föl is vetik - az IMF-hitelek ellentételező szerepe. Ez bizonyára tévedés, mivel az 1998 júliusában késve megítélt, az eredeti 60 Mrd helyett csak 17 Mrd $-os (ebből alig 3 Mrd $ a lehívott) hitel nem tudta elhárítani a rubel összeomlását s Kirijenko reformista kormányának bukását. így „ellentételezésről" legföljebb a szándékok szintjén lehetett szó, a valóságban nem. Felhasznált irodalom Aslund, Anders-Brill-Olcott, Martha-Garnett, Sherman 1999. (szerk.): Getting it Wrong. Regional Cooperation and the Commonwealth of Independent States. Carnegie Endowment for International Peace, Washington, D. C. 1999. 269 o. Balázs Péter 1996.: Az Európai Unió kiilkapcsolatai és Magyarország. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1996. 483 o. Balogh András 1997.: Kelet-Közép-Európa és a NATO-bővítés. Külpolitika, új folyam, III. évf., 1997. 3. sz., 3-17. o. Csaba László 1989.: Innováció és gazdasági környezet. Külgazdaság, 33. évf., 1989. 9. sz., 21-29. o. Csaba László 1997.: Az új orosz kormány gazdaságpolitikája. Valóság, 40. évf., 1997. 8. sz., 16-35. o. Csaba, László 2004.: The New Political Economy of Emerging Europe. Akadémiai Kiadó-Wolters Klu- wer, Budapest-Dodrecht 2004., megjelenés alatt. Deák András 2003.: A birodalom után: civilizációs dilemmák a 90-es évek orosz külpolitikájában. In: Kiss J. László szerk.: Nemzeti identitás és külpolitika Közép- és Kelet-Európáhan. Teleki László Alapítvány, Budapest 2003. 91-122. o. Dénes Iván Zoltán 2003.: Egy igazságtalanság két értelmezése. Magyar Tudomány, új folyam, 48. kötet, 2003. 6. sz., 738-747. o. Economic Commission for Europe: Economic Survey of Europe, No. 1. ENSZ Titkárság, Genf-New York, 2003. EBRD 2002.: Transition Report. London 2002. november. Fedorov, Ju.-Gottemoller, R.-Razumovskiy, Va.-Zagorskiy, A. 2003.: From mutual deterrence to a Russi- an-American partnership: issues demanding resolution. Insitute for Applied International rese- arch-Camegie Endowment for International Peace, Moszkva-Washington, IAIR Policy Papers, 2. évf., 2003. 3. sz. Freedman, L. 2003.: Pevention, not preemption. The Washington Quarterly, 25. évf., 2003. 2. sz., 17-34. o. Fülöp Mihály 1997.: Nagy-Britannia és Franciaország szerepe a magyar békeszerződés kidolgozásában. Külpolitika, új folyam, III. évf., 1997. 3. sz., 51-74 o. Gajdar, Je. T. 1998. (szerk.): Ekonomika perehodnogo periods. IEPP Intézet, Moszkva 1998. Glinkina, Svetlana 2003.: Small business, survival strategies and the shadow economy. In: McIntyre, Ro- bert-Dallago, Bruno szerk.: Small and Medium Enterprises in Transitional Economies. MacMillan, Basingstoke stb., Palgrave 2003. 51-63. o. 2004. tavasz-nyár 113