Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Csaba László: Stratégiaváltás az orosz külpolitikában
Stratégiaváltás az orosz külpolitikában Folytonosság és súlypontáthelyezés a Putyin-korszakban 1. Az orosz külpolitika kevés számú, hosszú távon folytonos eleme a realizmus. Az ideológiai tényezó'k nem csekély szerepet játszottak és fognak játszani, mert a sok- nemzetiségű országban hagyományosan nem könnyű a „nemzeti érdek" definiálása. E tekintetben a nyugat-európai és amerikai tapasztalatokat általánosító demokráciaelméletek vélhetó'en a jövőbben is kevés segítséget nyújtanak. Az orosz sajátosság- és küldetéstudat nem feltétlenül vezetett - és a jövőben sem vezet - kiszámíthatatlan lépésekhez. Ellenkezőleg, a Putyin-korszakban megindult a posztkoloniális nemzettudathoz illeszkedő középhatalmi irányvétel. Ebben az amerikai és az európai szempont nem jelent érdemi alternatívát, inkább egymás kiegészítői voltak és maradnak. 2. A Putyin-korszakban erősödik a gazdasági szempontok szerepe a külpolitikában (a domináns biztonságpolitikai kihívásokon túl). Mivel az orosz kapitalizmusban az államvezéreltség és a közigazgatással való összefonódás - főképp helyi szinten - erős, nem egyértelmű, hogy mikor kinek az érdekéről van szó. „Moszkva érdeke" ma több szinten strukturált, egymással gyakran rivalizáló megfontolások eredőjeként írható le. Pedig vezetéselméleti alapon belátható (Kuznetsov-Kuznetsova, 2003. 919-920. o.) hogy a fejlődéselméletben „core state" névén nevezett állam erősítése nem azonos a központi bürokrácia felhizlalásával; mi több, épp fordított úton lenne erősíthető. Jelenleg azonban nem ez a normatív megfontolás érvényesül. Az iraki konfliktus, de korábban a szerbiai válság már erőteljesen jelezte az érdektagoltságot, amely a korábbi időszakokat nem jellemezte. A British Petrol 7 Mrd $-os szibériai beruházása 2003 szeptemberében (a Jukoszba) sem a központi kormány intencióit követte, hisz Hodor- kovszkij, a volt Jukosz-vezér olajmágnás már ekkor is a „nép ellenségének" számított, és túl volt az első kihallgatásokon. 3. A középhatalmi szerepből és a belpolitikai irányultságból adódóan az orosz külpolitika fókuszában - a terrorellenes fellépésen túl - a FÁK és a balkáni országok helyzete marad, miközben továbbra is nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a sokoldalú nemzetközi fórumokon Moszkvát megkülönböztetett módon kezeljék. Ez azonban - amint például a G7-G8 gyakorlata mutatta - nem feltétlenül vezet irreális, a valós erőviszonyokat mellőző döntési jogosítványok követeléséhez. Az a legújabb fölvetés (Sumszkij, 2003. 133-134. o.), amely a FÁK-ból egy pusztán a szláv államok és Kazahsztán alkotta gazdasági tömböt kívánna létrehozni (hisz ez a FÁK- országok GDP-jének 88, az exportjának 92%-át adja), már jól mutatja e pragmatizmus jeleit. Ugyanígy Ukrajna vonatkozásában a korábbi birodalomépítés helyett inkább a gazdasági hídverésre épülő, közvetett és szerves, az elitek összefonódására építő befolyásteremtés lesz a jellemző (Puglisi, 2003. 840-842. o.). 4. A leírtakból következően az orosz külpolitikát továbbra is sajátos kettősség jellemzi majd. Egyfelől a sokoldalú fórumok - EBESZ, ENSZ és hasonlók - előtérbe helyezé2004. tavasz-nyár 111
