Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - Csicsmann László: Az "iszlám versus Nyugat" diskurzus a globalizálódó médiában
Csicsimnn László sült Államok eltökélt volt egy Irak ellen indított háború iránt, amely oly módon kapcsolódott össze az arab-izraeli kérdéssel, hogy Szaddám Húszéin személyesen több ezer dollárt ajánlott fel az öngyilkos merénylők családjainak, amely kétségtelenül sokat ártott a palesztin ügynek. Másrészt viszont a palesztin kérdés rendezése egyik szükséges, de nem elégséges előfeltétele annak, hogy a közel-keleti országok beleegyezzenek egy esetleges Irak ellen vívott háborúba. Ha a nagyhatalmi ingadozásról értekezünk, akkor különösen figyelemfelkeltő lehet a nyugat-európai és az amerikai sajtó és külpolitika közötti különbség az arab-izraeli válság kapcsán. Megfigyelhető, hogy az Európai Unió inkább palesztinpárti, míg az amerikai inkább Izrael-párti. Ennek okaira a jelen tanulmány hely hiányában nem térhet ki. Phillipe Breton: „A manipulált beszéd" című könyvében a terrorizmust „csapdába csalt szóként" értelmezi, amely alkalmas arra, hogy az ellenfelet delegitimálja. Ezen szavak demagóg tartalommal megtöltve - mint a terrorizmus - alkalmasak arra, hogy a közvéleményt a másik oldal ellen hangolják. E mögött sajátos pszichológia húzódik meg: „...a terrorizmus szó veszi át a csengő' szerepét, a feltételes reflex pedig, amelyet ki akarnak váltani, a felháborodás. A »hús«, amellyel megindítják a felháborodás »nyáladzását«, nem más, mint az elvakult merényletek gyilkos őrületében éló' igazi terroristákra való hivatkozás" (Breton, 2000,113. o.). Lényegében ezzel az eszközzel él a média, amikor a palesztin nép kollektív bűnösségére hivatkozik, az öngyilkos merénylő úgy jelenik meg a képernyőkön, mint maga a palesztin nép, ezzel szemben az izraeli katona jogos önvédelmet követ el, amikor ártatlan polgári áldozatokat öl meg. Lényegében az arabizraeli konfliktus úgy is értelmezhető, mint egy erőforrásokért folyó harc, amelyben a világ közvéleménye is egyfajta erőforrás. Akbar Ahmad szintén a média felelősségét hangsúlyozza könyvében, szerinte ugyanis a média egyre nagyobb érdeklődést mutat az arab-izraeli válság iránt, mivel afféle szenzációértékkel, hírértékkel rendelkezik. Ennek következménye, hogy az 1990-es években több száz, sőt akár több ezer könyv is napvilágot látott a közel-keleti konfliktusról, amelyek elfogultak. Többször utal művében arra is, hogy az izraeli katonaság a náci Németországhoz hasonló cselekedeteket követ el a palesztinokkal, amely a médiában nem igazán jelenik meg (Ahmed, 1993, 71. o.). Érdemes külön figyelmet szentelni az antiszemitizmus kérdésének, amely vagy tabutéma a médiában vagy szenzációértékű jelenség. A közel-keleti konfliktus elmúlt ötven évében nap mint nap egy újfajta antiszemitizmussal vádolják az arabokat, beleértve a palesztinokat is, akik Izrael Állam megsemmisítésében látják a béke kulcsát. A média gyakran ilyen formában mossa össze az anticionizmust az antiszemitizmussal, habár nagyon nehéz megállapítani, hogy hol a határ a kettő között. Az antiszemitizmus, mint szó szintén egy „csapdába csalt szó", mivel történelmi és jelenkori inzultusokat, beidegződéseket és sebeket tép fel, szólaltat meg az emberekben. Az antiszemitizmus jelenségére a közvélemény a pavlovi sémának megfelelő feltételes reflexszel reagál, ter94 Külügyi Szemle
