Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - Csicsmann László: Az "iszlám versus Nyugat" diskurzus a globalizálódó médiában
Az „iszlám versus Nyugat" diskurzus a globalizálódó médiában mészetes módon visszautasítva azt, ugyanakkor feledésbe merül, hogy lényegében véve mindkét nép - az a rabság és a zsidóság - egyaránt szemita, közös ősüknek Abrahá- mot tartva. Sőt számos kutató amellett érvel, hogy az elmúlt évszázadok kulturális keveredései révén a zsidó-keresztény kultúrkör, sokkal inkább zsidó-keresztény-iszlám kultúrkör a közös és átvett elemek révén (Esposito, 1999). Az arabság antiszemitizmusára való utalás pedig elfedi a ténylegesen jelenlévő és erősödő nyugat-európai antiszemitizmust, amely egyaránt irányul a kisebbségben lévő arabság felé is (lásd Franciaországot). Másrészről eltereli a figyelmet arról a tényről, hogy a második világháború rém tetteit, szörnyűségeit a nyugati civilizáció képtelen feldolgozni és megemészteni, hogy a felvilágosodás jelszavain nevelkedő európai értelmiség miért nem tudta megakadályozni a holokausztot stb. így már-már olyan hatás érhető el a média révén, mintha a második világháború és az iszlám fundamentalizmus elleni harc között szoros összefüggés lenne. Az 1990-es évek folyamán az izraeli vezetés igyekezett kihasználni ezen lehetőségeket, egyfajta közös ellenségképet találva az iszlámban, amelyet gyakran a kommunizmus és a nácizmus totalitariánus ideológiájához hasonlítottak. Például Simon Peresz egykori miniszterelnök szerint „A kommunizmus összeomlását követően, a fundamentalizmus vált napjaink legfőbb veszélyforrásává" (idézi Pereszt Gerges, 1999,53. o.). Karim hasonló megállapításra jut: „Az antiszemitizmus egy sajátos formáját, amely Európában a keresztény-zsidó kultúrkör két évezredes történelme alatt fejlődött ki - azokra az arab muzulmánokra vetítették ki, akiknek rendkívül különböző megközelítésük van arról, hogy miként integrálják politikai rendszerükbe a kisebbségeket, különösen a zsidó és keresztény közösségeket" (Karim, 2000,109. o.). Az amerikai média elitben végzett felmérések alapján az Izraellel való szimpátia és szolidaritás a zsidó származásúaknái 90% fölötti, a katolikusoknál 75%, a protestánsok között 71% és a vallási felekezethez nem tartozók körében is eléri a 68%-ot, amely hatással van a tudósítások tartalmára és így a közvéleményre is (Karim, 2000,106-107. o.). Phillipe Breton és Karim H. Karim egyetértenek abban, hogy a médiában megjelenő szimbólumok szerepe óriási a közvélemény egyik vagy másik oldalra való hangolásában. A szimbólumok megjelenése pedig alárendelődik a közel-keleti konfliktusról szóló domináns diskurzusnak, amelyben az izraeli hadsereg a „bibliai Dávid", míg a palesztinok az „arab Góliát" szerepét töltik be (Karim, 2000,107. o.). „A jelenlegi forgatókönyv szerint a palesztin muzulmán terrorista/cselszövő, aki elnyomással fenyegeti a nyugati keresztényt, akit az izraeli zsidó katona/hős véd meg" (Karim, 2000, 113. o.). A média számtalan esetben a palesztinok muzulmán származására utal, ezzel alátámasztva az erőszakos cselekedeteket, miközben feledésbe merül az a tény, hogy a palesztin lakosság megközelítőleg 20%-a keresztény vallású (Wiegand, 2000, 247. és Karim, 2000, 112-113. o.). A Betlehemben tartott húsvéti ünnepségeken az észak-amerikai és nyugateurópai zarándokok jelennek meg, míg a palesztin származású keresztények nem képeznek hírértékű eseményt. 2003. tavasz 95
