Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Pankovits József: Külkapcsolatok és korértelmezés a magyar-olasz viszony 1956 utáni tapasztalata alapján
Pankovits József Ilyen körülmények között az itáliai társadalmi életben, a „civil társadalomban" és az országos politika felsőbb szintjein sem lehetett rétestésztaként - stílszerűen spagettifonalként - elnyújtani az 1956-tal kapcsolatos MSZMP-ellenes hangulatkeltést. Az OKP ebben teljességgel ellenérdekelt volt, ugyanis a szocialista országok kommunista pártjai (az MSZMP is) anyagilag támogatták a párt működését,15 ami az 1960-as évek derekáig a párt társadalmi beágyazottságának szilárdságát egyáltalában nem csökkentette. A „guruló dollárok" adományát mai távlatból bizonyos kritikus górcsövek alatt hol élesen, hol ironikusan bírálják (lásd Mitrohin-dosszié),16 miközben elfeledkeznek arról, hogy a kétpólusú, hidegháborús koncertzenére hangoltan a másik nagyhatalom, az Egyesült Államok hasonló támogatást nyújtott saját politikai szövetségeseinek, a jobboldali pártoknak. Amikor ez a problémakör szóba kerül, olyan időszakról beszélünk, amelyben nem dőlt még el a két világrendszer ideológiai-politikai küzdelme. Feltehetően 1968 Csehszlovákiája hozott ebben a folyamatban igazi diszkontinuitást, nem annyira 1956. Sokan állítják, hogy a magyar forradalom elsőnek ütött rést a Szovjetunió Teheránban és Jaltában kialakított világpolitikai bástyázatán. Ez vitatható, amivel azonban 1956 világraszóló horderejéből semmit sem kívánunk elvenni. 1953 Berlinje után 1956 sokkal jelentősebb dimenzióban és nagyobb hatásfokkal sodorta válságba a szocializmus világrendszerré nőtt képződményét; bár rést ütni valamin kicsit mást jelent, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a Szovjetunió 1956 után nem gyengült meg, nem tátongott rajta rés, még hosszú éveken keresztül mozgósítani tudta tartalékait, erősödött, és nemzetközi pozíciója sem rendült meg. A csehszlovák 1968 mellett azzal érvelhetünk, hogy hatásában és „látványosságában" nem vetekszik ugyan a magyar 1956-tal, azonban legalább annyira foglyul ejtette a nemzetközi közvéleményt, mint 1956, továbbá miután 1956 csupán tizenegy évvel történt a háború vége óta, a Szovjetunió katonai-politikai ereje ekkor még meggyőzőbbnek és egyben fenyegetőbbnek látszott. Ezzel szemben 1968-ban ezek a jelzők megkoptak. A csehszlovák krízis ténylegesen és minden vonatkozásban megrendítette a szocialista rendszer intézményeit. Konzekvens, átgondolt csehszlovák reformkoncepciók feszegették és zilálták a gazdaság, a politika struktúráit, előre vetítették az „emberarcú szocializmus" vízióját, ráadásul egy olyan kommunista párt reformszárnyának irányításával, amelynek a történelmi múltja, társadalmi tekintélye a magyaréhoz képest nagyságrendekkel különbözött. Az olasz baloldali helyzetelemzések jelentőséget is tulajdonítottak a különbségnek. Optikájukban a magyar 1956 többnyire (mert voltak különvélemények is) komplex radikális, heves, jogos indulatoktól táplált fellobbanás, lázadás, népfelkelés, forradalom - a terminológia ott is részben cseppfolyós volt, részben evolúción ment keresztül. Az 1968-ban a már egyértelműen demokratikus orientációjú és értékrendű, a politikai pluralizmust valorizáló olasz baloldali értelmiség és politikai elit 1956 és 1968 összevetésének eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy amíg 1956-ban a szovjet beavatkozás fájdalmas, ám elkerülhetetlen 190 Külügyi Szemle
