Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)

2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - Csicsmann László: Az "iszlám versus Nyugat" diskurzus a globalizálódó médiában

Az „iszlám versus Nyugat" diskurzus a globalizálódó médiában „iszlám veszély" elméletét, amely nagy mértékben merített a huntingtoni tézisből. Mil­ler szerint egyfajta iszlám konspiráció áll az 1990-es években elkövetett összes merény­let mögött, amely a Nyugat ellen irányul. Miller, akárcsak számos más szerző, démo- nizálja az iszlám vallást, és ezzel a párbeszéd lehetőségét, sőt szükségességét is elveti (idézi Millert Said, 1997, xxxiv-xiiii. o.). Willy Claes NATO-főtitkár 1995-ös beszédében az észak-atlanti szövetségre a kommunizmus összeomlása óta leselkedő legfőbb ve­szélyként az iszlámot nevezi meg, illetve azt összekapcsolja a terrorizmussal (idézi Ro- stoványi, 1998,323. o.). Charles Krauthammer például az 1990-es években az iszlám or­szágokban megfigyelhető változásokat egy „globális intifádaként" azonosítja, vagyis ar­ra a következtetésre jut, hogy egy pániszlám mozgalom áll szemben a Nyugattal (idézi Krauthammert Esposito, 1999, 224. o.). Továbbá elég, ha arra gondolunk, hogy a 2001. szeptember 11-ei merényletet követően milyen kijelentések láttak napvilágot felelős politikusok szájából. Például Silvio Berlusconi olasz kormányfő a terrortámadást köve­tően a Nyugat felsőbbrendűsége mellett érvelt, és az iszlámot egyfajta alsóbbrendű en­titásként ábrázolta, csak a Nyugat számára fenntartva a civilizáció fogalmát (a szó egyes számú értelmezésében). A felsorolást nem érdemes folytatni, ugyanis több ezer­re tehető azon publikációk, tévéműsorok, interjúk száma, amelyek az iszlám civilizá­ciót alapvetően negatív szerepben mutatják be. Az iszlám fundamentalizmust pedig egy az egyben azonosítják - tévesen, mindenféle korrekt információt mellőzve - a ter­rorizmussal, fanatizmussal, a Nyugat-ellenességgel stb. (Esposito, 1999,5. o.). Az isz­lám versus Nyugat dichotómia úgy tűnik, hogy a hidegháborút követően egy domi­náns globális diskurzussá vált, amely a nemzetközi politikai eseményeket fekete-fehér mezőben ábrázolja: „A diskurzusok túlnyomó többségében az egész világ egy vörös és kék sakktáblaként jelenik meg abban a harcban, amelyet a kommunizmus és a kapitalizmus vív egy­mással" (Karim, 2000, 2. o.). Ez a bizonyos domináns diskurzus - amelyre a későbbiek­ben részletesebben kitérünk, - a média világában is érezteti hatását - egyfajta globális narratívát hozva létre. E tanulmány célja, hogy megvizsgálja azt a kiinduló hipotézist, hogy a média vilá­gában milyen mértékben van jelen az iszlámról kialakított nyugati domináns diskur­zus, milyen leegyszerűsítő feltételezésekkel él az iszlámmal kapcsolatosan, illetve mi­lyen kapcsolatok alakultak ki a közvélemény, a döntéshozók, a társadalmi elit és a mé­dia világa között. Hogyan függenek össze egymással egy adott ország külpolitikai tö­rekvései az adott ország közvéleményével és a globális társadalommal, különös tekin­tettel arra, hogv a globalizáció korában a média országhatárokat átszelő üzeneteket közvetít. A tanulmány alapvetően két részben kívánja összefoglalni az iszlám és a Nyugat konfliktusának, a tömegkommunikációban való megjelenésére vonatkozó ku­tatásait. Az első részben elméleti keretbe ágyazva egyfajta történelmi kontextusban kí­ván rámutatni azokra az összefüggésekre, amelyek formálják a közvélemény iszlám­képét. Három történelmi periódus kerül elemzésre: 1. Az 1970-es évektől a hideghábo­2003. tavasz 81

Next

/
Thumbnails
Contents