Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - Schweitzer András: Jeruzsálem nemzetközi jogi státusa - politikai dokumentumok és értelmezések
Jeruzsálem nemzetközi jogi státusa - politikai dokumentumok és értelmezések A Palesztina jövőjére vonatkozó brit ígéretek az első világhábom idején, illetve a mandátumszerződés A Jeruzsálem feletti, kereken négyszáz évig tartó török uralom utolsó éveiben, az első világháború során Britannia három olyan ígéretet tett, mely a háború utáni rendezéskor a Szentföld státusának meghatározásánál elvileg megköthette a kezét. A legkorábbi egy arab állam megteremtésére vonatkozott. Husszein, a mekkai szent helyek őrzője3 és Henry McMahon Kairó brit királyi főmegbízottja közti - 1915 júliusa és 1916 márciusa folytatott - levelezésben az arab fegyveres felkelés buzdítására a britek komoly „jutalmat" ajánlották fel. Britannia elismeréséről és támogatásáról biztosította az arabok függetlenségét, bár a felkínált terület kiterjedését korántsem határozták meg pontosan. Henry McMahon 1915. október 24-ei, Husszeinnek a mekkai szent helyek őrzőjének küldött levelében tett ígérete így szólt: „Merszina és Alexandretta megyék, illetve, Szíria Damaszkusz megyétől nyugatra fekvő területei, Homsz, Hanta és Aleppo nem mondható tisztán arabok által lakottnak, és ki kell kerülniük a kívánt határok közül... A fenti módosításokkal Nagy-Britannia kész elismerni és támogatni az arabok függetlenségét a Mekka emír- je által megjelölt határokon belül eső területeken."4 Hogy az ilyen módon megfogalmazott - jogilag egyébként nem kötelező erejű - ígéret vonatkozik-e a későbbiekben brit fennhatóság alá kerülő Palesztinára, illetve Jeruzsálemre, az a későbbiekben a felek közti vita tárgyává lett. Mindenesetre tény, hogy 1916 májusában Britannia és Franciaország titokban megkötötte a Közel-Kelet háború utáni helyzetével foglalkozó Sykes-Picot egyezményt, mely a szentföldet - nagyjából a későbbi Palesztina területét - nemzetközi kondomíniumként határozta meg, melynek kormányzati rendszeréről Oroszországgal, a többi szövetségessel illetve mekkai szent helyek őrzőjével még konzultálni fognak. Eközben a Chaim Weizmann vezette brit cionisták is megkapták a korábban hasztalanul sóvárgott ígéretet a brit külügyminiszterről elnevezett Balfour-deklaráció formájában, mely egy Palesztinában megteremtendő „zsidó nemzeti otthon" felállításának támogatásáról szólt. Az 1917. november 2-ai keltezésű Balfour-deklaráció így hangzott: „Őfelsége kormánya pártfogolja, hogy Palesztinában nemzeti otthon létesüljön a zsidó nép számára, és törekedni fog arra, hogy e terv megvalósítását elősegítse, leszögezve, hogy semmi olyan nem történhet, ami korlátozná a Palesztinában élő nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait, vagy bármely más országban élő zsidók jogait és politikai státusát."5 Az ígéretek beváltására a világháború után lehetőség nyílott: a háború vége felé az angolok elfoglalták Palesztinát, ennek részeként pedig 1917 decemberében Allenby 2003. tavasz 63