Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - EURÓPA - Sáfi Csaba: Néhány szó az Oroszországi Föderáció külföldön (határon túl) élő honfitársakkal kapcsolatos állami politikájáról szóló szövetségi törvényéről
Oroszországnak a külföldön élő honfitársakkal kapcsolatos állami politikájáról közösségével bíró anyáország, milyen jogszabály segítségével próbálja meg támogatni és segíteni saját, a határon túlra került honfitársait. A törvény szellemisége hűen tükrözi a honfitársakkal kapcsolatos tanácstalanságot. Oroszországot, az orosz politikai elitet ugyanis olyan váratlanul érte a Szovjetunió felbomlása és ennek következményeként a határon túlra került több tíz millió honfitárs problémája, hogy még elméleti szinten sem tudtak egységes álláspontot kialakítani a kérdéskör kezelését illetően. Egyszerre csaptak össze határon innen és túl az emocionális és racionális érvek, ami így természetszerűleg sokáig hátráltatta a hivatalos koncepció kialakulását. A honfitársakkal kapcsolatos politika kialakítását tovább nehezítette a végrehajtó és a törvényhozó hatalom közötti hatalmi harc is. Az 1990-es évek második felének megosztott, de többé-kevésbé pragmatista kormányainak szemlélete állt szemben a nacionalista többségű dumának a - szétdarabolódott, de ennek ellenére mégiscsak egységesnek maradt nemzet - felfogásával. A törvény szövegét olvasva az összecsapásból, nem utolsósorban éppen a sorozatos kormányátalakításoknak is köszönhetően, ez utóbbi került ki győztesen. Figyelembe véve az utódállamokba került orosz lakosság sok esetben kétségtelenül nyomorúságos és ellentmondásos helyzetét, hiába tükröz az elfogadott törvény sok esetben jó szándékot, ha ezt - ha burkoltan is -, az orosz nacionalisták közül sokan a Szovjetunió, illetve a birodalom helyreállítására tett kísérlet első lépésének szeretnék tekinteni. Igaz, ez a kísérlet mind az orosz, mind az utódállamok valóságát ismerve távoli vágyálomnak tűnik csupán. Ugyanakkor részben ez a elérhetetlen tűnő vágyálom játszhatott közre abban, hogy az utódállamok egyike sem rohant ki olyan élesen a törvény és annak rendelkezései ellen, mint ahogy tették és teszik Magyarország egyes szomszédai. Történt mindez annak ellenére, hogy a jogszabály külön is említést tesz olyan érzékeny témákról, mint például a nemzeti-kulturális autonómia és a honfitársi csoporthoz való tartozást kifejező igazolvány. Ugyanakkor azzal, hogy a jogalkotó a törvény hatályát nemcsak a „közel-kül- földre", hanem a „távol-külföldre" élő honfitársakra is kiterjesztette, ellentétes hatást ért el. Egyrészről a birodalom helyreállítására vonatkozó támadásokat előzte meg, másrészről viszont egy törvényben próbálta meg kezelni a merőben különböző honfitársi csoportok kérdéskörét. A jogszabály rendelkezéseiből viszont törvényszerűen következik a kérdés: Oroszország jelenlegi gazdasági és pénzügyi helyzete milyen mértékű és mélységű támogatás nyújtását teszi lehetővé a külföldön élő honfitársak számára. Mivel a törvény nem tesz különbséget a volt Szovjetunió felbomlása után az utódállamokba került orosz és a nyugati államokban élő oroszországi származásúak között, ez utóbbiak is ugyanolyan támogatásra jogosultak, mint a jóval alacsonyabb életszínvonalon élő előző csoportba tartozó honfitársaik. A törvény ily módon tehát egyszerre próbálja meg rendezni a két nagy honfitársi csoport egymástól minőségileg, mennyiségileg és pénzügyileg is eltérő, és ebből következően nehezen összeegyeztethető támogatási igényeit. A „tá2003. ősz 21
