Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)

2003 / 3. szám - EURÓPA - Sáfi Csaba: Néhány szó az Oroszországi Föderáció külföldön (határon túl) élő honfitársakkal kapcsolatos állami politikájáról szóló szövetségi törvényéről

lentene, amit az ország jelenlegi, még javuló gazdasági helyzetében is aligha enged­het meg magának. Az ilyen címen folyósított támogatások azonban még azt az összeget sem érik el, amit az ország teherbíró képessége lehetővé tenne. A honfitár­sak támogatása 1999-ben alig több mint 50 millió rubelt tett ki.11 Ezt a csekély össze­get még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük támogatásnak, és legföljebb csak „tüneti kezelésnek, a lyukak ideiglenes betömésének tűnhetnek, illetve a folyósítók lelkiismeretének a „megnyugtatására" szolgálnak. • Korrupció. Ugyanakkor, nem lehet mindent csak a belső források hiányával indokol­ni. A támogatásra szánt összegek felhasználásának hatékonyságát ugyanis tovább nehezítette az a posztszovjet térségben általánosnak mondható, hatalmas mértékű korrupció, amely alól a honfitársak és szervezeteik sem képeztek kivételt. Ukrajná­ban, Moldáviában és Azerbajdzsánban azok az orosz közösségek, amelyek pénzbe­li támogatáshoz jutottak sok esetben tovább aprózódtak. Ráadásul a helyzetet to­vább bonyolította az is, hogy nem egy esetben éppen orosz-, illetve Oroszország-el- lenes szervezetek is támogatáshoz jutottak.12 • A honfitársak társadalmi integrációjának nehézségei. A volt köztársaságokból történő be, illetve visszavándorlás nemcsak a gazdaságot, de magát az orosz társadalmat is ne­hezen megoldható feladatok elé állította. Oroszország a mai napig nehezen birkózik meg „közel-külföldről" érkező orosz és orosz ajkú, illetve egyéb nemzetiségű mene­kültek tömegével. Mivel ezek az emberek az újrakezdéshez, az orosz társadalomba történő be-, illetve visszailleszkedéshez nemcsak elegendő anyagi, de megfelelő er­kölcsi támogatást sem kapnak, így potenciális veszélyforrásként, destabilizációs té­nyezőként jelenhetnek meg. Közülük is elsősorban a Közép-Azsiából érkezők szen­vedik el a legtöbb negatív diszkriminációt. Őket orosz nemzetiségük ellenére is so­kan kirgiznek, tádzsiknak, üzbégnek, türkménnek vagy kazahnak tekintik. ­• A honfitársak hatékony érdek-képviseleti szerveinek hiánya és az érdekérvényesítő képességei­nek gyengesége. A „közel-külföldre" került orosz és orosz ajkú népesség problémái megoldásában a mai napig elsősorban Oroszország segítségében bízik. Ez a viselke­dés a paternalista és az egykor „biztonságot adó állam" iránti nosztalgiát figyelem­be véve még érthető is lehet. Ugyanakkor az Oroszországgal való kapcsolataikat az egyoldalú függés helyett ha lassan is, de talán célszerűbb lenne a kölcsönösen elő­nyös kétoldalú kapcsolatok irányába elmozdítani. Ennek, a szemléletváltáson kívül fontos előfeltétele viszont, hogy az orosz és orosz ajkú közösségek létrehozzák, illet­ve létrehozhassák azon saját legitim szervezeteiket, amelyeket mind az orosz, mind a lakóhelyük, állampolgárságuk szerinti állam tárgyalópartnernek ismer el. Ezen feltételek megvalósítását nehezíti ugyanakkor az, hogy az utódállamok többségé­ben, amelybe beletartozik a 12 milliós orosz és a legalább még ugyanekkora létszá­mú orosz ajkú lakossággal rendelkező Ukrajna is, etnikai alapon - a Krími Autonóm Köztársaságot kivéve - nem lehet politikai pártot létrehozni. A kivételt csupán Sáfi Csaba 6 Külügyi Szemle

Next

/
Thumbnails
Contents