Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - EURÓPA - Sáfi Csaba: Néhány szó az Oroszországi Föderáció külföldön (határon túl) élő honfitársakkal kapcsolatos állami politikájáról szóló szövetségi törvényéről
lentene, amit az ország jelenlegi, még javuló gazdasági helyzetében is aligha engedhet meg magának. Az ilyen címen folyósított támogatások azonban még azt az összeget sem érik el, amit az ország teherbíró képessége lehetővé tenne. A honfitársak támogatása 1999-ben alig több mint 50 millió rubelt tett ki.11 Ezt a csekély összeget még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük támogatásnak, és legföljebb csak „tüneti kezelésnek, a lyukak ideiglenes betömésének tűnhetnek, illetve a folyósítók lelkiismeretének a „megnyugtatására" szolgálnak. • Korrupció. Ugyanakkor, nem lehet mindent csak a belső források hiányával indokolni. A támogatásra szánt összegek felhasználásának hatékonyságát ugyanis tovább nehezítette az a posztszovjet térségben általánosnak mondható, hatalmas mértékű korrupció, amely alól a honfitársak és szervezeteik sem képeztek kivételt. Ukrajnában, Moldáviában és Azerbajdzsánban azok az orosz közösségek, amelyek pénzbeli támogatáshoz jutottak sok esetben tovább aprózódtak. Ráadásul a helyzetet tovább bonyolította az is, hogy nem egy esetben éppen orosz-, illetve Oroszország-el- lenes szervezetek is támogatáshoz jutottak.12 • A honfitársak társadalmi integrációjának nehézségei. A volt köztársaságokból történő be, illetve visszavándorlás nemcsak a gazdaságot, de magát az orosz társadalmat is nehezen megoldható feladatok elé állította. Oroszország a mai napig nehezen birkózik meg „közel-külföldről" érkező orosz és orosz ajkú, illetve egyéb nemzetiségű menekültek tömegével. Mivel ezek az emberek az újrakezdéshez, az orosz társadalomba történő be-, illetve visszailleszkedéshez nemcsak elegendő anyagi, de megfelelő erkölcsi támogatást sem kapnak, így potenciális veszélyforrásként, destabilizációs tényezőként jelenhetnek meg. Közülük is elsősorban a Közép-Azsiából érkezők szenvedik el a legtöbb negatív diszkriminációt. Őket orosz nemzetiségük ellenére is sokan kirgiznek, tádzsiknak, üzbégnek, türkménnek vagy kazahnak tekintik. • A honfitársak hatékony érdek-képviseleti szerveinek hiánya és az érdekérvényesítő képességeinek gyengesége. A „közel-külföldre" került orosz és orosz ajkú népesség problémái megoldásában a mai napig elsősorban Oroszország segítségében bízik. Ez a viselkedés a paternalista és az egykor „biztonságot adó állam" iránti nosztalgiát figyelembe véve még érthető is lehet. Ugyanakkor az Oroszországgal való kapcsolataikat az egyoldalú függés helyett ha lassan is, de talán célszerűbb lenne a kölcsönösen előnyös kétoldalú kapcsolatok irányába elmozdítani. Ennek, a szemléletváltáson kívül fontos előfeltétele viszont, hogy az orosz és orosz ajkú közösségek létrehozzák, illetve létrehozhassák azon saját legitim szervezeteiket, amelyeket mind az orosz, mind a lakóhelyük, állampolgárságuk szerinti állam tárgyalópartnernek ismer el. Ezen feltételek megvalósítását nehezíti ugyanakkor az, hogy az utódállamok többségében, amelybe beletartozik a 12 milliós orosz és a legalább még ugyanekkora létszámú orosz ajkú lakossággal rendelkező Ukrajna is, etnikai alapon - a Krími Autonóm Köztársaságot kivéve - nem lehet politikai pártot létrehozni. A kivételt csupán Sáfi Csaba 6 Külügyi Szemle
