Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - EURÓPA - Sáfi Csaba: Néhány szó az Oroszországi Föderáció külföldön (határon túl) élő honfitársakkal kapcsolatos állami politikájáról szóló szövetségi törvényéről
Oroszországnak a külföldön élő honfitársakkal kapcsolatos állami politikájáról Észtország és Lettország jelenti. Ez annak ellenére így van, hogy köztudott, hogy egy politikai párt minőségileg hatékonyabb érdekérvényesítő képességgel rendelkezi, mint egy egyszerű társadalmi szervezet. Ráadásul, a civil szervezetek anyagilag is kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, ami a hatalom oldaláról nézve különösen „zsarolhatóvá" teszi őket. Az ilyen típusú korlátozások viszont éppen a többségi nemzet és az orosz közösségek közötti párbeszéd és partneri viszony kialakítását nehezíthetik meg. Mindenesetre az orosz és orosz ajkú lakosság etnikai mobilizációjától való félelem ma még erősen befolyásolja az utódállamok politikai elitjeinek a gondolkodását, habár ezen etnikai oroszok többsége az 1991-es függetlenségi referendumok alkalmával az adott köztársaság önállósága mellett szavazott. Hasonló megkülönböztetésben van része az orosz nyelvnek is. Ma Fehéroroszországot és Kirgíziát kivéve az orosz nyelv sehol nem rendelkezik hivatalos státussal. Pedig a törvény megszületésének időszakában ismert adatok szerint az orosz etnikumúak aránya Kazahsztánban, Lettországban és Észtországban a 30%-ot, Ukrajnában és Kirgíziában a 20%-ot, Fehéroroszországban és Moldovában pedig a 13%-ot is meghaladta.13 (Természetesen ezek az arányok azóta csökkentek. Ha csak a két legnépesebb orosz népességgel rendelkező utódállamot nézzük, akkor az orosz etnikumúak aránya Ukrajnában a 2001-ben lezajlott népszámlálási adatok szerint az 1989-es 22,1 %-ról 17,3%-ra, míg Kazahsztánban az 1989-ben mért 37,8%-ról 1999-re 27%-ra csökkent.) Nem is említve az orosz ajkúakat, akiknek a részesedése még az említett arányoknál is magasabb. Észtországban és Lettországban azonban hiába vannak „orosz pártok" ha ezek szerepe és jelentősége, nem utolsósorban éppen az állampolgársági kérdések rendezetlensége miatt, ma még viszonylag csekély. Ugyanakkor a „közel-külföldi" honfitársi közösségek vezetőinek tevékenysége gyakran nemcsak Oroszország, hanem maguknak az orosz közösségeknek az érdekeivel is ellentétes hatást fejt ki. (Gondoljunk csak a krími orosz politikai elit vezetői között éppen az 1990-es évek közepén lezajlott hatalmi harcra.)14 A honfitársakkal kapcsolatos egységes politika kialakítása azonban nemcsak a gyakorlati politika számára volt vitás kérdés, de az elmélet sem tudott közös nevezőre jutni a kérdéskört illetően.13 Három irányzat állt ugyanis szemben egymással. Az egyik szerint a „közel-külföldön" élő honfitársakkal kapcsolatos politika kialakításakor mellőzni kell a téma túlzott átpolitizálását. A másik vélemény szerint a honfitársak irányába Oroszországnak továbbra is paternalista politikát kell folytatnia. A harmadik nézet szerint, amely viszont inkább tekinthető az előző kettő sajátos keverékeként megvalósuló gyakorlatnak, a honfitársak kérdése egyértelműen hatalmi kérdés. 1. Az első - akár idealistának is nevezhető - véleménycsoport szerint a honfitársak létezésének már a puszta ténye is politikai funkcióval ruházza föl és egyben rögtön a nemzetközi rendszer és kapcsolatok szerves részévé teszi őket. Ezen álláspont szerint a honfitársak politikai potenciálját - ami attól függetlenül fennáll, hogy az OF felisme2003. ősz 7
