Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)

2003 / 3. szám - EURÓPA - Sáfi Csaba: Néhány szó az Oroszországi Föderáció külföldön (határon túl) élő honfitársakkal kapcsolatos állami politikájáról szóló szövetségi törvényéről

Oroszországnak a külföldön élő honfitársakkal kapcsolatos állami politikájáról Észtország és Lettország jelenti. Ez annak ellenére így van, hogy köztudott, hogy egy politikai párt minőségileg hatékonyabb érdekérvényesítő képességgel rendelke­zi, mint egy egyszerű társadalmi szervezet. Ráadásul, a civil szervezetek anyagilag is kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, ami a hatalom oldaláról nézve különösen „zsarolhatóvá" teszi őket. Az ilyen típusú korlátozások viszont éppen a többségi nemzet és az orosz közösségek közötti párbeszéd és partneri viszony kialakítását nehezíthetik meg. Mindenesetre az orosz és orosz ajkú lakosság etnikai mobilizáció­jától való félelem ma még erősen befolyásolja az utódállamok politikai elitjeinek a gondolkodását, habár ezen etnikai oroszok többsége az 1991-es függetlenségi refe­rendumok alkalmával az adott köztársaság önállósága mellett szavazott. Hasonló megkülönböztetésben van része az orosz nyelvnek is. Ma Fehéroroszországot és Kirgíziát kivéve az orosz nyelv sehol nem rendelkezik hivatalos státussal. Pedig a törvény megszületésének időszakában ismert adatok szerint az orosz etnikumúak aránya Kazahsztánban, Lettországban és Észtországban a 30%-ot, Ukrajnában és Kirgíziában a 20%-ot, Fehéroroszországban és Moldovában pedig a 13%-ot is meg­haladta.13 (Természetesen ezek az arányok azóta csökkentek. Ha csak a két legnépe­sebb orosz népességgel rendelkező utódállamot nézzük, akkor az orosz etnikumúak aránya Ukrajnában a 2001-ben lezajlott népszámlálási adatok szerint az 1989-es 22,1 %-ról 17,3%-ra, míg Kazahsztánban az 1989-ben mért 37,8%-ról 1999-re 27%-ra csökkent.) Nem is említve az orosz ajkúakat, akiknek a részesedése még az említett arányoknál is magasabb. Észtországban és Lettországban azonban hiába vannak „orosz pártok" ha ezek szerepe és jelentősége, nem utolsósorban éppen az állampol­gársági kérdések rendezetlensége miatt, ma még viszonylag csekély. Ugyanakkor a „közel-külföldi" honfitársi közösségek vezetőinek tevékenysége gyakran nemcsak Oroszország, hanem maguknak az orosz közösségeknek az érdekeivel is ellentétes hatást fejt ki. (Gondoljunk csak a krími orosz politikai elit vezetői között éppen az 1990-es évek közepén lezajlott hatalmi harcra.)14 A honfitársakkal kapcsolatos egységes politika kialakítása azonban nemcsak a gya­korlati politika számára volt vitás kérdés, de az elmélet sem tudott közös nevezőre jut­ni a kérdéskört illetően.13 Három irányzat állt ugyanis szemben egymással. Az egyik szerint a „közel-külföldön" élő honfitársakkal kapcsolatos politika kialakításakor mel­lőzni kell a téma túlzott átpolitizálását. A másik vélemény szerint a honfitársak irányá­ba Oroszországnak továbbra is paternalista politikát kell folytatnia. A harmadik nézet szerint, amely viszont inkább tekinthető az előző kettő sajátos keverékeként megvaló­suló gyakorlatnak, a honfitársak kérdése egyértelműen hatalmi kérdés. 1. Az első - akár idealistának is nevezhető - véleménycsoport szerint a honfitársak létezésének már a puszta ténye is politikai funkcióval ruházza föl és egyben rögtön a nemzetközi rendszer és kapcsolatok szerves részévé teszi őket. Ezen álláspont szerint a honfitársak politikai potenciálját - ami attól függetlenül fennáll, hogy az OF felisme­2003. ősz 7

Next

/
Thumbnails
Contents