Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Fodor Erika: Partnerek a fejlődésben - az Európai Unió fejlesztési politikája
Fodor Erika A koherencia elve (178. cikk) szerint a fejlesztési politika céljai az EU más politikáiban is megjelennek. Nincs a gazdasági érdekeknek prioritása a többi politika felett. A koherencia elvét nem értelmezhetjük önkényesen. A bizottság vezető politikusai beszédeikben általában éppen azt emelik ki, hogy ez az új szemlélet szempontjából igen fontos. A földrajzi súlyozás elve szerint elsősorban a legkedvezőtlenebb helyzetű országok megsegítése szükséges. Ezért a nemzeti fejlesztési politikáknak törekedni kell az arányokra a számukra kedvező, illetve kedvezőtlen földrajzi irányok között. A politikai feltétel elve azt jelenti, hogy a támogatások, segélyek nyújtásánál a fogadó államnak tiszteletben kell tartani az emberi jogokat, a jogállamiságot, a demokratikus kormányzati struktúra működését, és eleget kell tenni az ún. „good governance" kritériumnak. A good governance a közélet tisztaságát, a korrupciómentes kormányzást és hatékony kormányzati módszerek alkalmazását jelenti. Politikai feltétel a civil szféra bevonása is! Az Európai Unió a fejlődő világnak (alapvetően az ACP-országoknak) nyújtott támogatási politikájának a kudarca után maga vonta le a következtetést: a támogatás akkor ér célba, ha a recipiens, a támogatást befogadó ország is részt vesz a folyamatban, s együtt döntik el mely terület fejlesztése a legfontosabb számára. Ez az új politika kapta a „partnerség a fejlődésben" elnevezést. A partnerség gondolata a politikai párbeszéd folyamatosságát feltételezi s azt, hogy a célország politikai, gazdasági és társadalmi szereplőit is bevonják, a tervezéstől a kivitelezésig, az együttműködés folyamatába. Az elmúlt tíz évben az Észak-Dél kapcsolatok jelentősen átalakultak, s a Dél országai is erős differenciálódáson mentek keresztül. Bizonyos területek tovább marginalizálódtak (pl. a szubszaharai országok többsége), míg más régiókban a fejlődés a nemzetközi tőkebeáramlás miatt jelentősen megnőtt (latin-amerikai és ázsiai országok). A leszakadó területeken növekedett a lakosság szegény, a napi egy dollárból élő tömegeinek százalékos aránya. Előtérbe kerültek a szegénység társadalmi-emberi aspektusai, amelyek világviszonylatban nézve súlyozott globális problémaként jelentkeznek, biztonságpolitikai kockázattá nőttek. A szeptember 11-ei Amerika-ellenes terrortámadás után a világpolitikai események hatására nyomatékosan előtérbe került a gazdag országok felelősségének kérdése, az elszegényedés és annak a terrorizmusra gyakorolt hatása is. Az a sokak által vitatott következtetés, hogy a „globális szegénység" a „globális gazdagság" terméke, fokozta a fejlett országoknak a globális problémák kezelésére irányuló együttműködési hajlandóságát. Az ENSZ ugyan már évtizedekkel ezelőtt elindította a szegénység elleni világprogramjait, azonban a kétpólusú világban az ellentétes érdekek érvényesítése nem kedvezett a nemzetközi összefogásnak. A kétpólusú világ megszűnésével ezek az akadályok elhárultak, s mára a nemzetközi összefogás eredményeket vár el önmagától. A szegénységcsökkentő fejlesztési politikát a fejlett országok együttműködésére épülő programok következetes végrehajtásával, hatékonyabb koordinációval és csak 150 Külügyi Szemle
