Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Fodor Erika: Partnerek a fejlődésben - az Európai Unió fejlesztési politikája
Fodor Erika Az európai fejlesztési elemzők szerint, ha a „good governance" követelménye már a 80-as években az EK demokrádapromóciós tevékenységének középpontjába került volna, a harmadik és negyedik loméi egyezmény bizonyára jobb eredményekkel zárul. A harmadik szakasz 1987-től 2000 novemberéig, az új fejlesztési politika meghirdetéséig tartott. Ebben a periódusban válik a közösségi NEFE globálissá és formai szempontból is egyre gazdagabbá. A hidegháború befejeztével a közép- és kelet-európai országok, a balti országok, majd a FÁK országai kerülnek be célterületek közé, új programok indulnak el (PHARE, TACIS stb.). Jugoszlávia felbomlásával, a balkáni krízissel a humanitárius segítségnyújtás új fejezete nyílik (CARDS). Ebben az időszakban fogalmazódik újra a kapcsolat a dél-mediterrán országokkal (barcelonai nyilatkozat, 1995), és fejeződik be a harmadik és negyedik loméi egyezmény. A politikai rendszerváltások sora zajlik Európában és Európán kívül is. Az új szemlélet azért volt különösen indokolt, mert az unió több menetben lezajlott bővülésével és a világesemények következtében (Szovjetunió, Jugoszlávia felbomlása) kialakult új államok létrejöttével, továbbá az unióra háruló globalizációs feladatokkal párhuzamosan jelentősen tágult a külkapcsolatok földrajzi köre is, újabb és újabb típusú problémákkal rendelkező régiók kerültek be a támogatási-segélyezési programokba (FÁK-országok, balkáni országok stb.), amelyekhez új eszközök és új megközelítési módok kellettek. A 90-es évek a fejlődő világ több országa számára úgyszintén a politikai rendszerváltás évei voltak. Ez egyben a demokratizálódási folyamat próbaideje is volt, amikor is az első, második vagy harmadik pluralista választások megrendezésével politikai gyakorlattá vált az addig politikailag passzív tömegek bevonása a politika alakításába. Mindezek következtében a nemzetközi szervezetek - ez az Európai Unió fejlesztési politikájára is jelentősen hatott - nagyobb hangsúlyt helyeztek az emberi jogi kérdésekre, a jogállamiság kiépülésére, a demokratizálódási folyamat erősítésére és a humán tényezők szerepére. A fejlett országok donor tevékenységében felerősödött és felértékelődött a politikai és társadalmi fejlődést elősegítő támogatás, az ún. demokrádapromóciós tevékenység. Az Európai Unió és tagországai számokkal és statisztikai adatokkal bizonyíthatóan az elmúlt tíz évben nagyobb anyagi erővel járultak hozzá a Dél támogatásához, mint más fejlett országok, illetve országcsoportok. A nagyobb anyagi áldozatvállalás ellenére az európai segélynyújtás hatékonysága mégis elmaradt más fejlett országokétól, pl. Japánétól. Ez a trend érvényesült a 80-as, sőt még a 90-es évek elején is. Az európai elemzők ezt azzal magyarázták, hogy az együttműködési támogatás túlságosan szét- forgácsolódott, számos pénzügyi csatornán folyt szét a pénz, és a tagországok sem koordinálták jól tevékenységüket. Több esetben merült fel a korrupció gyanúja is. Ezenkívül az európai segélypolitikát nem ritkán érte - még más fejlett donor ország részéről is - a „gyarmatosító attitűd" vádja. A 90-es évek elején az EU Bizottságának belső elemzői és szakpolitikusai mondták ki leghatározottabban, hogy az unió jövőbeni segélypolitikáját, illetőleg a segélypolitikát is magába foglaló fejlesztési együttműkö148 Külügyi Szemle
