Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Kruppa Éva: Eurorégiók a szlovák-magyar határon. Tények és vélemények
Kruppa Éva hallgatók már 1994-95-ben elhatározták egy határon átnyúló együttműködés megalapítását, ami a térségben a helyi tudás és örökség megőrzésére épít. A hallgatók keresték fel az önkormányzatok polgármestereit, és nyitottak lehetőséget más érdekeltek számára is az Ipoly Térségi Együttműködésben való részvételre. A Neogradiensis Euro- régió esetében a testvérvárosi (községi) kapcsolatokat, a kereskedelmi és iparkamarák közötti szakmai együttműködést - amelynek székhelye Losonc, illetve Salgótarján - emelték ki előzményként. A Sajó-Rima Eurorégiólétrehozását is az önkormányzatok korábbi kapcsolatai alapozták meg. A Miskolc-Kassa Eurorégióért létrejövő közhasznú társaság is a korábban is létező, bár nem formális kapcsolatokra támaszkodhatott. 4.4. Az eurorégiók működésére ható tényezői Az interjúk során több állítást figyelembe véve kértem a válaszolókat, hogy minősítsék azok hatását az eurorégiók működését illetően. Véleményüket egy skálán megadott értékkel is kifejezhették, ahol az 1 = nagyon akadályozza, a 2=akadályozza, a 3=nincs különösebb hatása, a 4=segíti az 5=nagyon segíti mértéket jelölte. Tekintettel az interjú lehetőségére a tényezők minősítését az interjúk alanyai szívesen megindokolták. A véleményekből sokkal több tárul fel, mint a puszta mértékekből. A tényezőket úgy csoportosítottam, hogy összefüggéseiben mutassam be a válaszadók véleményét. Egyes tényezők más kérdés kapcsán is szóba kerültek, így az ismétlődő véleményeket kerülöm, illetve csak utalok azokra. 4.4.1. Az országok kapcsolata • Magyarország és Szlovákia között megoldásra váró kérdések A nagypolitikát érintő kérdéseket figyelembe kell venni, de jelenleg azok nem befolyásolják az eurorégióban szerveződő együttműködést. Ezt a véleményt fejezték ki a szlovák oldal és a magyar oldal nyilatkozói is. A külpolitikai kapcsolat néhány évvel ezelőtt sokkal jobban rányomta bélyegét - korlátozta, akadályozta - a határ menti együttműködésre, mint jelenleg, állították egybehangzóan a határ mind a két oldalán. A terület- fejlesztés egyik szlovákiai szakértője szerint négy évvel korábban az eurorégiók kormánykörökben „fóbiát" okoztak, és nem csak a magyar határon kialakuló szervezetek esetében. A Dzurinda-kormány támogatja az eurorégiók működését korlátozások, befolyásolás nélkül, állították a szlovák polgármesterek, amit a magyar oldalon is megerősítettek, kiemelve, hogy szlovák partnereik több támogatásban részesültek. A „státustörvény" hatását nem lehet figyelmen kívül hagyni, az interjúk során is sokszor szóba került e téma. A törvényből eredő külpolitikai problémák az eurorégiók szintjén nem jelentek meg. Nem maradt el emiatt közös program, tárgyalás stb. A törvény kedvező hatásait a gyakorlatban még nem érzékelik. A szlovákiai települések ön- kormányzati vezetői rámutattak arra, hogy nagy a munkanélküliség városukban, térségükben, sőt Szlovákia egészében, de a státustörvény kínálta lehetőség nem megoldás 726 Külügyi Szemle