Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Dér Aladár: Európai és nemzeti identitás
Európai és nemzeti identitás 2. A gyakorta favorizált euroregionalizmus sem biztos, - különösen hosszabb távon - hogy olyan „csodaszert" jelent, ami képes az európai társadalom- és nemzetfejlődés összes gondjának megoldására. A téma szakértői közül többen féltenek az elhamarkodott regionalizálás diszfunkcionális következményeitől: a szolidaritás csökkenésétől (Thomas Student), vagy éppen az így felerősödő identitáskonfliktusoktól (Michael Keating). Szkepticizmusát legszemléletesebben talán Ralf Dahrendorf fogalmazta meg: „a legborúsabb perspektíva éppen a régiók Európája, amelyben homogén és így intoleráns szubnacionális egységek egy mondvacsinált és gyenge szupranacionális képződményben egyesülnek. Az ilyen kilátással szemben a heterogén nemzetállam az utolsó bástya."32 3. A konfliktus tézis legfőbb ellenérve az lehet, hogy a nemzetállam szerepének relativi- zdlódása - ad abszurdum vive: a nemzetállam mint politikai-közösségi entitás teljes megszűnése - nem jelenti a nemzet és nemzeti identitás megszűnését, a tekintélyes irodalommal rendelkező „túl a nacionalizmuson"-tézis igazolását.33 Ezt bizonyítandó nemcsak arra kell utalnunk, hogy az államiság nem konstitutív jegye a nemzetfogalomnak (André Dellobelle), s így a nemzet „depolitizált" formában, önmagában is megállja a helyét, s „csak" annyi történik, hogy - Eric Hobsbawn szavaival - „a nemzet eszméjét, mint puhatestűt, kivesszük a nemzetállam látszólag kemény kagylóhéjából..."34 A „nemzeti" fennmaradásánál azt is ki kell emelni, hogy itt korántsem szemantikai vagy metafizikai formuláról van szó, vagy arról a gyakori interpretációról, amely a nemzetformációt a korai modernitás funkciótlan maradványának, jobbik esetben a globalizáció-integráció puszta „immunjelenségének" tekinti. Argumentációnk tengelyében a mai nemzetfunkció szignifikáns kiemelése kell hogy álljon, miszerint a nemzet a napirenden lévő geopolitikai átrendeződés során is az európai társadalomfejlődés „reálfaktora" (Wolfgang Lipp) lesz, vagy ahogy Segesváry Vidor fogalmaz: „az etnikai eredetre és kulturális hovatartozásra alapozott nemzeti közösség az emberi létnek mindig alapvető jellegzetessége marad." S a nemzettel együtt továbbra is karakteres funkcióval bír (Athur J. Schlesinger: „a legerősebb politikai emóció marad") a nemzeti identitás is - azzal a lényegi változással, hogy a „nemzetállam ideológiájából" (Orosz István) egyre inkább a „nemzetcentrikus nacionalizmus" értékrendje felé tolódik.33 Alberto Melucci mérvadó elemzése a nacionalizmus három - szociológiai, politikai és pszichológiai - funkciójáról beszél, amiből még a politikai szegmens kivétele után is megmarad a másik két dimenzió: a pszichológiai-ontológiai, ami a közösséghez tartozás „fajspecifikus" (Lánczi András, Tillmann Mayer) emberi alapszükségletét elégíti ki és a szociológiai, ami a „komplex" (Jürgen Habermas, Ernest Gellner) vagy „totális" (Maurice Duverger) társadalmak integrációjának optimális lehetőségét látja a kulturális, szemiotikái és kommunikációs nemzeti közösségben. Bojtár B. Endre szép megfogalmazásában: „A nemzet az élő közösség, melyből a folyamatos, a közösség minden szegletét átjáró kommunikáció, beszéd, párbeszéd útján a kormányzást végső soron irányító és korlátozó normák kelet2003. nyár 39
