Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Dér Aladár: Európai és nemzeti identitás
Dér Aladár 2. Az „euronacionalizmus" - az ismert harapófogó szerkezetnek megfelelően - a régiókkal és a regionális identitásokkal „szövetkezve" nemcsak relativizálja és erodálja, hanem végső soron felváltja („ersetzt") a poros, idejétmúlt „nemzetit" („das Nationale"), azaz nemzetet, nemzetállamot és nemzeti identitást. Ezt az „Ersatz-tézist" - a „kicsi a szép" elvéből kiindulva - először 1957-ben Leopold Kohr fogalmazta meg, napjainkban pedig a elsősorban „régiók Európája" opciójához kapcsolódik. Segesváry Vidor szavaival: „csak egyetlen kivezető út van, a régiók szerinti társadalmi-politikai berendezkedés, amely egyben a nemzetállam lassú elhalására is vezet..." Yves Fouéré megfogalmazásában: „Európa akkor valósul meg, ha a helyi és tájegységi realitások győzedelmeskednek a nemzeti mítoszokon, amelyek nevében évszázadokon át elnyomták őket..." Ez az opció az európai és globális fejlődést egyfajta „denarionalizálódásként" aposztrofálja.28 A „kicsi a szép" mellett a konfliktustézis másik elméleti alapját az erősen ökonomista színezetű, evolucionista társadalom- illetve fejlődéselmélet jelenti, ami Gustav Cohntól Herbert Spenceren át Norbert Eliasig átfogja a XIX-XX. század politikai gondolkodását, és végső soron arról szól, hogy az emberi és európai társadalomfejlődés lineárisan halad a mind nagyobb egységek felé. Gustav Cohn írja 1885-ben: „a civilizált világ jövője hosszú időre a nagy államok kialakulása („Grossstaatenbildung") felé halad", Norbert Elias pedig arról értekezik, hogy „egy fejlődést látunk: előbb vár áll szemben a várral, majd terület a területtel, aztán állam az állammal és ma tűnnek fel a történelmi horizonton annak a törekvésnek az első jelei, hogy a régiók és embertömegek még nagyobb egységbe integrálódjanak."29 A két identitásforma konfliktusának természetesen van bizonyos igazságtartalma, de nem a „ki kit győz le", hanem a versengés, a kompetencia jegyében. Viszonyuk dinamikus viszony - Stanley Hoffmann: „állandó feszültség van a nemzetállam és a szupranacionális integráció között" - Oriana Angelucci formulája szerint: mindkettő „horizontális" identitás, amelyek „szituatíve aktiválódnak és kerülnek fölénybe, anélkül azonban, hogy kizárnák egymást."30 Ez a verdikt azonban most is többoldalú, elemző magyarázatra szorul: 1. A kétféle azonosságtudat léte és fejlődése között nincs fordított arányosság, versengésük nem „nulla összegű játszma" (Richard Münch), nem mindig azok az országok „európaiabbak", ahol a nemzeti kötődés a leggyengébb - derül ki, többek között, az „Eurobarométer" felméréseiből. Claude Tapia francia szociológus is hasonló következtetésre jut, mondván: „az Európa-ellenesség és a politikai nacionalizmus közötti abszolút megfelelés elképzelése meglehetősen elhamarkodott", másfelől „az Európa- pártiság és az univerzalizmus közötti pszichológiai kontinuitás gondolata ugyancsak vakmerő". A nemzetállami és az integrációs kötődések csak feltételesen („konditional") függenek össze - írja erről Karl-Rudolf Körte - s „az, hogy időnként határozottan egyik részszegmens felé fordulunk, nem jelenti egyúttal más szegmensek tudatos elutasítását."31 38 Külügyi Szemle
