Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Dér Aladár: Európai és nemzeti identitás
Európai és nemzeti identitás 2. A nemzeti és európai identitás genetikus elkülönítése. Rien T. Segers és Reinhold Viehoff megfogalmazásában „az európai kulturális identitás szükségszerűen el fog szakadni a régi nemzetállam és részben a múlt politikai »törésvonalaitól« és sajátos minőségi különbséget fog alkotni", amit - Heinrich Schneider szavaival - „nem lehet specifikumában megragadni, ha úgy véljük, egyazon módon lehet koncepcionálni, mint... egy nemzet identitását."14 A fogalmi különneműség paradigmája a fenti premisszákat igazoló gazdag és többrétű - kód-, nemzet- és politikaelméleti - háttérelemzéssel válik igazán érthetővé. Az identitáskonstrukció kódelméletét Shmuel Eisenstadt és Bernhard Giesen dolgozták ki, és Gerard Delanty fejlesztette tovább. Az alapkoncepció szerint három fontosabb kód létezik: a „primordiális" a közös származási és eredetmítoszokra, a „polgári" a társadalmi intézményekre és tradíciókra épül, s végül a „kulturális" kód a vallástól a racionalizmusig terjedő szellemi beállítottságot fejezi ki - azzal az eltéréssel, hogy Eisen- stadt a harmadik kódot inkább transzcendentális-szakrális értelemben használja. Delanty viszont túlságosan szűkre szabottnak érzi ezt a hárommozzanatúságot, s azt még két - szociális és diszkurzív - kóddal egészítette ki. Ezzel az európai és nemzet identitás kulcsát is megadta, amennyiben a nemzeti identitás esetében a szociális kód biztosítja a „magasan differenciálódott társadalom" belső kohézióját, a „posztnacioná- lis" európai azonosságtudatra pedig a diszkurzív kód, az identitásfejló'dés kommunikatív logikája és stratégiája jellemző.15 Az identitás politikai elméletéből annak objektív dimenziója (kötődési-vonatkozási pontjai) és szubjektív vetülete (elsősorban tudatossági szintje) jöhetnek számításba. Ami az objektív dimenziót illeti: szerepe lehet a lokális tényezőnek (az európai identitás inkább univerzális, a nemzeti inkább partikuláris jellegű) - ahogy azt idézett tanulmányában Delanty hangsúlyozza, de a két identitásforma idődimenziója is determinánssá léphet elő, amennyiben a nemzettudat inkább múltra orientált, tradicionalista, az Európa- tudat pedig inkább jövőorientált karakterrel rendelkezik - ahogy erről André Berten egyik írásában olvashatunk.16 Ugyanilyen hangsúlykülönbségről - s nem kizárólagosságról! - beszélhetünk az identitásformák szubjektív dimenziójánál is. H. Mead tipológiáját követve: a nemzeti identitás inkább „aktuális", az európai inkább „virtuális" jellegű azonosságtudatot, illetve támogatást jelent. Egy másik megközelítésben: a nemzettudat inkább affektiv (Ulf Hedetoft. „emocionális és morális"), míg az Európa-tudat inkább kognitív-evaluatív jellegű. Ahogy André-Paul Frognier írja: „Az európai identitás... inkább evaluatív identitásfajta... racionális kalkuláció Európa előnyeiről és hátrányairól." Kimondottan átfogó, taxatív leírással találkozhatunk David McCrone-nál, aki az európaiság „pluralista, territoriális ésinkluzív" jellegéről értekezik - szemben a nemzettudat „restriktiv, etnikailag definiált és exkluzív" karakterével.17 A két identitásforma különneműségének igazolására a modern nemzetelmélet, pontosabban az „etnogenezis" modern elmélete is felhasználható. Ennek kiindulópontját a 2003. nyár 35