Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Dér Aladár: Európai és nemzeti identitás
Dér Aladár „Európa-nemzet" létrejöttének, egy átfogó európai nemzetépítésnek a lehetőségét és keretfeltételeit vonja kétségbe. Az alapszintű érvelés arról szól, hogy a nemzetköziesedés sem világ-, sem európai méretekben nem jelent „egyirányú utcát", és csakis ellentétes tendenciákkal együtt érvényesül: a globalizációval együtt jár a lokális fejlődés felerősödése (Roland Robertson: „glocalisation"), az integrációval a fragmentáció (James Rosenau: „fragmegration"), ami a lineáris európai nemzetté válást legalábbis kétségessé teszi.10 A magasabb szintű argumentáció konkrétan, taxatíve veszi sorra a nemzetépítés keretfeltételeit. A téma egyik legkiválóbb szakértője, Anthony D. Smith három ilyen feltételről tesz említést: a premodern-etnikai előzmények, a kulturális homogenizáció hiányáról és a földrajzi határok bizonytalanságáról. Soledad Garda a társadalmi-politikai feltételek irányában bővíti ezt az elemzést, szerinte a közös nyelv és etnicitás, a munkaerő szabad áramlása és a teljes jogú állampolgársággal együtt járó civil társadalmi mentalitás lehetne egy sikeres európai nemzetfejlődés alapfeltétele. Sergio Della- valle olasz politológus - Karl W. Deutsch nemzetépítési faktorait alapul véve - úgy látja, hogy egy ilyen tendencia „elvileg nem kizárt", de gyakorlatilag nem számíthatunk egy endogén erőkre támaszkodó, spontán összeurópai nemzeti konszolidációra.11 Az „euroszkeptikus" vélemények másik típusa inkább a „végeredmény", a virtuális „Európa-nemzet" és „euronacionalizmus" politikai irracionalitása és negatív történelmi szerepe felől közelít a kérdéshez. Max Haller osztrák kutató - egy lehetséges nemzettipológiát alapul véve - kimutatja, hogy az „etnonemzet" és az „államnemzet" túl homogenizáló, az „alkotmányos nemzetállam'' pedig túl hierarchizált lenne az európai sokféleség - mint alapvető érték - megőrzése szempontjából. A neves norvég politológus, Johan Galtung mérvadó elemzése szerint a létrejövő „euronacionalizmus" egy születőben lévő európai szuperhatalom ideológiája lenne, és a nacionalizmus végső logikájának megfelelően elhatároló-kirekesztő attitűdöt jelentene a nem európaiakkal szemben. Egy harmadik szerző, Cris Shore egyenesen arról ír, hogy az Európai Unió már jelenlegi formájában is - a Ralf Dahrendorf által is említett „jóléti sovinizmusával" - „fokozza az idegengyűlöletet..., s nem tud mit kezdeni a különböző ellentétekkel, így például a rasszizmussal...". Ez a jelen- és jövőkép - a humanista megfontolásokon túl - az elöregedő, migrációra és migrációs politikára „ítélt" Európa hosszú távú érdekeivel sem összeegyeztethető...12 Az „euronacionalizmus pro vagy kontra"-dilemma leginkább egy másik paradigma bevezetésével és alkalmazásával oldható fel, ami a fogalmi transzfer kiiktatásával, a két identitásforma fogalmi kiilönneműségére, az európai identitás „sui generis" jellegére helyezi a hangsúlyt. E paradigmának megint csak két premisszája van: 1. A nemzetállami és integrációs politikai modell szétválasztása. Jean-Marc Ferry francia kutató szavaival: Európa (az európai integráció) „ereded konstrukció", ami azt jelenti, hogy „a nemzeti államnak semmiféle átvitele („Übertragung") nem engedhető meg a szupranacionális szintre..."13 34 Külügyi Szemle
