Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - Gazdik Gyula: Az izraeli pártrendszer fejlődésének főbb jellemzői
Az izraeli pártrendszer fejlődésének főbb jellemzői tás csak akkor következik be, ha teljessé válik ennek a földnek a birtokbavétele. A politikai színtéren megjelenő szélsőséges csoportosulások zöme a Camp David-i folyamat megkezdése, az Egyiptommal való békeszerződés tető alá hozása után bukkant fel a politikai porondon. Ezek közé tartozott a Camp David-i fordulatot élesen ellenző Megújulás Párt (Tehija) vagy a szélsőségesen arabellenes Ily Módon (Káh), a megszállt területeken élő palesztinok kiűzését követelő Szülőföld (Moledet) tömörülés vagy a Tehijából kivált Comet Párt. A rasszista elveket képviselő Káh parlamenti választásokon való indulását 1988-ban már nem engedélyezték. A csoportosulás vezérét, Meir Kahane rabbit, aki az 1984-es választásokon a knesszetbe is bejutott, egy arab merénylő New Yorkban 1990-ben meggyilkolta. Kahane halála után a Káh soraiban éleződő viták oda vezettek, hogy az aktivisták egy csoportja kivált, s az Egyesült Államokban létrehozta a Kahane El (Kahane Hái) nevű tömörülést, egy másik szakadár csoport pedig a Harcoló Zsidó Szervezetet (Ejál). A Káh egyik tagja által végrehajtott hebroni merénylet után a kormány betiltotta e csoportok működését, melyek így illegalitásban folytatták tevékenységüket.14 A zsidó szélsőségesek törekvései antagonisztikus ellentétbe kerültek a közel-keleti rendezési folyamatot felvállaló munkapárti koalíció törekvéseivel. Ennek drámai jele volt, hogy egy Ejál-aktivista, Jigal Amir 1995 novemberében Rabin miniszterelnököt meggyilkolta. A telepesekkel szoros kapcsolatot fenntartó, a parlamenti életben is részt vevő radikális csoportok nemcsak a Likud riválisai, hanem ha a helyzet úgy diktálta, koalíciós partnerei voltak. A knesszetpozíciókat tekintve a Likud számára a kilencvenes évek a Munkapárthoz hasonlóan látványos visszaesést hoztak. A párt 1992-ben, az előző ciklushoz képest közel tíz mandátumot vesztett, s 1977 óta először ellenzékbe szorult. 1996-ban két kisebb párttal, a főképp marokkói bevándorlókból álló, Dávid Lévi vezette Geser és Rafaél Ejtán volt vezérkari főnök Comet Pártjával szövetségben, a partnereknek tett jelentős engedményekkel is éppen hogy csak sikerült a korábbi pozíciókat megőrizni. A módosított választási rendszer eredményeként a miniszterelnök-jelöltek versenyét 1996-ban megnyerő Netanjahu révén a hatalomba újra visszakerült Likud időszakában az arab-izraeli rendezési folyamat nagyban lelassult, s az ellentétek a palesztin-izraeli relációban az időközben aláírt megállapodások ellenére mindinkább súlyosbodtak. A Likud elvileg elismerte az oslói megállapodásokat, de azzal, hogy a területet a békéért elv érvényesítését a reciprocitás elvéhez kötötte, a rendezési folyamatot gyakorlatilag egy bizonytalan kerülőútra terelte. A párt Netanjahu kormányzása időszakában a revizionista tradícióktól eltérően, korlátozott módon, de Ciszjordánia vonatkozásában is elismerte a területi kompromisszum s egy szimbolikus palesztin állam létrejöttének lehetőségét. A miniszterelnöknek az eléggé heterogén koalíciót egyre nehezebben sikerült összetartania, a helyzetet még inkább súlyosbította, hogy magán a Likudon belül is egyre erősödött a megosztottság, s számos ismert politikus elhagyta a kormánypártot. így például kivált Benny Begin, a korábbi miniszterelnök fia, aki 2002. tavasz 13
