Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Füsti Molnár Zsuzsa: Michael O'Hanlon: Rumsfeld védelmi elképzelései
Rumsfeld védelmi elképzelései Freedom hadművelet mégis fontos tanulságokkal szolgál a jövőbeli védelmi tervezés számára. Elnökké választását követően George W. Bush két egymással versengő irányvonal mentén határozta meg védelmi politikáját. Az egyik a védelem forradalmasítását, az amerikai fegyveres erők radikális átalakítását célozta meg, amely mellett már az elnökségét megelőző választási kampány során is kiállt, és amelyben nagy befolyást gyakorolt rá akkori védelmi tanácsadója, Richard Armitage is. Beszédeiben a kutatásokra és fejlesztésekre szánt összegek jelentős növelését ígérte, amellyel a fegyverek egy teljes generációját átugró, korszerű rendszerek kifejlesztése válna lehetővé. A tengerentúli katonai jelenlét, főleg a békefenntartó tevékenység csökkentésével kívánta volna biztosítani az ehhez szükséges anyagi eszközök egy részét. E politikai irányvonalat nemcsak Bush védelmi tanácsadói képviselték, de visszhangra talált a Pentagon egy szűk, ám meghatározó csoportjánál is: Andrew Marshall a hosszú hatótávolságú csapásmérő rendszerekre helyezte a hangsúlyt, valamint a megerősödő Kínával esetleg kialakuló versenyre. Az európai elkötelezettség csakúgy, mint Irak és Eszak-Korea kérdése nem állt a figyelem középpontjában. A hivatalba lépő Donald Rumsfeld pedig az űrfegyverkezést tartotta kiemelt feladatnak. A másik irányvonal a Dick Cheney alelnök és a Colin Powell külügyminiszter által képviselt konzervativizmus volt. Később Rumsfeldet is ide lehetett sorolni, annak ellenére, hogy ő mindmáig reformernek és újítónak vallja magát. Valójában ez a tradicionális konzervativizmus jelenti a Bush-kormányzat politikájának valódi súlypontját. így a kormányzat hatalomra kerülése után kevés lényegi változást valósított meg: nem módosította a meglévő fegyverzeti programokat, a haderőstruktúrákat, és nem csökkentette az amerikai fegyveres erők tengerentúli jelenlétét. A hidegháború vége óta kiadott négy védelmi tervezet közül ez utóbbi tartalmazza a legkevesebb új kezdeményezést. Ezek közül kiemelhető, hogy Rumsfeld a nemzet biztonságának javítását jelölte meg a Pentagon fő feladataként, és bár elvileg fontosnak tartotta a védelmi innováció folyamatának felgyorsítását, gyakorlatilag a Clinton-kormányzat védelmi politikájának fő elemeit vette át. Ennek megfelelően 10 aktív katonai szolgálatban lévő hadosztályt, a légierőknél 20 repülőhadosztályt (46 szolgálatban lévő századot, 38 tartalékos századot), 3 haditengerészeti hadosztályt, a hozzájuk tartozó repülőszázadokkal együtt, a légierők 12 hordozó anyahajóját a hozzájuk tartozó repülőszázadokkal együtt, 116 kiegészítő szárazföldi csapatot, 55 támadó tengeralattjárót és több mint 100 bombázógépet szándékozott fenntartani, ami gyakorlatilag megfelel a Clinton-kormányzat 1997-es védelmi tervezete előirányzatainak. Ugyanígy Rumsfeld változatlanul adoptálta Clinton fegyverzet-korszerűsítési programját is. A leginkább figyelemreméltó újításnak Rumsfeldnek az a döntése tekinthető, mely szerint növelni szándékozik a hadsereg költségvetését, a közvetlen harckészültség javítása céljából. Nevezetesen 6 milliárd dollárral kívánta megnövelni a 2001-es védelmi költségvetést, 2002. tél 199
