Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Joób Kristóf: A németek menekülése keletről. Összegyűjtött cikkek és tanulmányok a németek második világháború utáni kitelepítéséről
Folyóiratszemle zetés mesterségesen próbálta gerjeszteni és fenntartani az általános németgyűlöletet, mivel a mélyen katolikus lakosság többségétől idegen volt a kollektív bűnösség gondolata. Hivatalosan betiltottak minden német nyelvű feliratot a közterületeken kívül a magánházakban, temetőkben, csomagolóanyagokon és a söralátéteken. Tilos volt német eredetű zenét hallgatni, vagy nyilvános helyen németül beszélni. A színházakban és mozikban a gyűlöletpropagandát támogató műveket mutattak be, vérszomjas teuton lovagokkal, akik második világháborús rohamsisakot viseltek. Több, később a lengyel-német megbékélést támogató értelmiségi is részt vett a kampányban. Egy po- seni (poznani) politológus 15 millió náci tiszt és hivatalnok kivégzését javasolta, egy jogászprofesszor szerint pedig propagálni kellett volna az abortuszt a német nők körében, és elősegíteni az alkoholizmus terjedését egész Németországban. A lengyel vezetés nem kímélte azokat a lengyeleket és mazúrokat sem, akik az egykori Németország területén (Kelet-Poroszországban) éltek. A Szovjetunióhoz csatolt területekről elmenekült lakosság sok esetben inkább sorstársat látott azokban a németekben, akiknek házába költöztették Sziléziában vagy Po- merániában. A szovjetek Kelet-Poroszországban és az elcsatolt Kelet-Lengyelország- ban a lengyel és mazúr lakosság egy részét ugyanúgy deportálták, mint a németet. 1970-ig a lengyel kormány nem engedélyezte az egykori kitelepített németeknek, hogy visszalátogassanak eredeti lakhelyükre, mivel egy-két ilyen kísérleti látogatás során bebizonyosodott, hogy az új és a régi lakók egyáltalán nem viseltetnek olyan gyűlölettel egymás iránt, mint az hivatalosan kívánatos lett volna. Az Odera és az egykori német-lengyel határ közötti területen 1945-46-ban végbemenő eseményekről a zürichi Weltwoche emigráns német tudósítója, Robert Jungk tájékoztatta elsőként a világ közvéleményét. Cikkében elképesztő állapotokat ír le: közbiztonság nem létezik, a falvakat tífuszjárványok tizedelik, a német lakosságon öngyilkos- sági hullámok futnak végig, orvosi ellátás nincs, a lengyel önkényeskedőknek sok helyen a háborút átvészelt zsidók és német antifasiszták is áldozatul esnek. A tudósító elképedve állapítja meg, hogy a szovjetek által megszállt területeken sokkal kevesebb félnivalója van a német lakosságnak, mint a lengyel fennhatóság alá került Sziléziában vagy Pomerániában. A lengyelországi mellett a csehországi (szud éta földi) volt a legnagyobb egybefüggő német lakosságú terület, melynek etnikai összetételét a második világháborút követően mesterségesen változtatták meg (a szlovákiai németség is erre a sorsra jutott, de náluk nem lehetett olyan méretű egybefüggő etnikai tömbről beszélni, még a Szepes- ség esetében sem, mint Cseh- és Morvaországban). A „szudétanémet" és a „Szudéta- föld" elnevezések a harmincas években bukkantak fel először a német „népi (völkisch)" környezetben, és nem sokkal később megszületett a „közös haza (gemeinsames Vaterland)" gondolata is. Az elűzött szudétanémeteket máig képviselő politikusok szemében az alapvető igazságtalanságok nem a második világháborút követő kitelepítésig Külügyi Szemle
