Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Joób Kristóf: A németek menekülése keletről. Összegyűjtött cikkek és tanulmányok a németek második világháború utáni kitelepítéséről
A németek menekülése keletről tűkből adódó konfliktus, és nem valamilyen etnikai tisztogatás eredménye volt. A Lengyelországhoz csatolt Nyugat-Poroszországban és Csehszlovákiában élő négy és fél millió német zöme a határváltozások után is eredeti lakóhelyén maradt. Maga Adolf Hitler adta ki 1939-ben a „heim ins Reich", vagyis „haza a Birodalomba" jelszavát, melynek következtében már a háború folyamán több mint egymillió német hagyta el baltikumi, besszarábiai vagy éppen erdélyi szülőföldjét, hogy új otthonra leljen az „Ezeréves Birodalomban", annak is főleg a Lengyelországtól elfoglalt területein, ahonnan közel 1,2 millió lengyelt kergettek el vagy gyilkoltak meg a megszállók. Hitler 1939. október 6-án tartott beszédében rámutatott, hogy a Kelet-Európa-szerte szétszóródott német etnikai csoportok és általában az ilyen jellegű zárványok tartósan konfliktusforrásként működhetnek, ezért egy felelős vezetőnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ezeket kiiktassa. Hitler persze szigorúan rasszista, biológiai ismérvek alapján kívánta kiválasztani a „tiszta" német etnikumot környezetéből. Mikor ezt a beszédet tartotta, már folyamatban volt a dél-tiroliak áttelepítése, a lett és az észt kormánnyal is már korábban megállapodott a balti németek áttelepítéséről, akárcsak a Szovjetunióval az ottani német elem „visszajuttatásáról". A végrehajtás teljes mértékben a nácik biológiai-rasszista világszemlélete alapján történt, vértesztekkel, koponyamérésekkel és statisztikai adatok nagyszabású felvonultatásával. Ugyanezen elképzelések alapján jártak el akkor is, amikor „alacsonyabb értékű" népcsoportokat akartak különválasztani környezetüktől. A háború végeztével ezek az újonnan beköltözöttek németek váltak leghamarabb a bosszúhadjáratok célpontjaivá. így jártak azok a dél-tiroliak is, akiknek Hitler, a Mus- solinihez fűződő jó viszony érdekében, felajánlotta, hogy költözzenek a Cseh-Morva Protektorátus területére, az etnikai arányokat javítandó. Ezek a dél-tiroliak a háború után ismét kénytelenek voltak menekülni, és vagy visszatértek az őket nem éppen tárt karokkal váró Olaszországba, vagy nincstelen menekültként egy ausztriai vagy németországi gyűjtőtáborban kötöttek ki. Ez az először Hitler által generált népességmozgás a háború végén nagyságrendekkel nagyobb mértékben folytatódott. A szovjet hadsereg először Kelet-Poroszországnál érte el a Birodalom határait. Az első elfoglalt német településeken, Nemmersdorban (ma Majakovszkoje) és környékén vérfürdőt rendeztek az orosz alakulatok 1944 októberében. 1945. január 12-én indul meg a Vörös Hadsereg offenzívája a Visztulánál. Három héttel később elérték az Odera vonalát. Január végére már ötmillió német menekült volt úton nyugat felé. Január 26-án körülzárták szinte egész Kelet-Poroszországot, így az egyetlen menekülési útvonal a Balti-tenger maradt. A német flotta segítségével sikerült evakuálni a lakosság jelentős részét, de így is 33 ezer ember fulladt vízbe, melyből 9-10 ezer a szovjet „S-13"-as tengeralattjáró által megtorpedózott „Wilhelm Gustloff" utasszállító hajó elsüllyedésekor veszett oda. A hajón ugyan katonák is tartózkodtak, de az áldozatok túlnyomó többsége menekülő civü volt. Az 1945. február 4. és 11. között 2002. tél 193