Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Gazdag Levente: Heiner Timmermann (szerk.): Eine Verfassung für die Europäische Union
Heiner Timmermann: Eine Verfassung für die Europaeische Union kapcsolatban. Egyetlen szerző sem véli úgy, hogy egy ilyen dokumentummal az európai integráció „államosítására" kerülne sor. Ellenkezőleg: a „Monnet-módszer" szellemében funkcionális javulást kell jelentenie az alapjogi védelmet, a döntéshozatali eljárások átláthatóságát, a kompetenciák világos elhatárolását illetően, a közösségi döntés- hozatali folyamat hatékonyabb és több legitimációt közvetítő struktúrájában. A könyv harmadik fejezete a csatlakozásra váró államokból gyűjt össze EU-alkot- mánnyal kapcsolatos véleményeket, állásfoglalásokat. Közös e tanulmányokban, hogy a szerzők országaik uniós csatlakozásának optikáján keresztül formálják meg véleményüket. Ez természetesen erősen torzítólag hat a kérdéskör értelmezésére. Jól illusztrálja ezt a lengyel (Jerzi Sulek) a cseh (Petr Drulák) és az észt (Julia Laffranque), akik kereken kimondják, hogy előbb be kell kerülniük az EU-ba ahhoz, hogy az alkotmányról érdemben vitázhassanak. A lengyel és a cseh szerző még azt is hozzáteszi, hogy amennyiben országaik állást foglalnának egy olyan kérdésben, amelyről a tagállamok maguk is folyamatosan vitáznak, ezzel óhatatlanul, valamelyik tagállam ellen érvelnének. Ezt pedig minden áron el kívánják kerülni. A csatlakozási tárgyalások napi politikai igényei szerint formált vélemények között üdítő kivételt képez a máltai (Ugo Mif- sud-Bonnici) és a magyar (Izikné Hedri Gabriella) szerző tanulmánya. Az előbbi nyíltan csatlakozik ahhoz az állásponthoz, hogy írott alapdokumentumra igenis szükség van, s az EU-nak a bővítéstől függetlenül szüksége van egy új rendre, amely a belső problémáit megoldhatná. A tagjelölt országok, amelyek korábban gyarmati vagy kommunista befolyás alatt álltak, a demokrácia és a szabadság garanciáját látják a készülő alkotmányban. Ez a dokumentum a későbbiekben modellül is szolgálna más kontinensek hasonló dokumentumaihoz. Ami a legfontosabb, hogy politikai krízis esetén az alkotmány vezérfonal lehet, segíthet megoldani a konfliktusokat. Végül, az alkotmány stílusváltást jelentene: szigorú és precíz, deklarált emberi jogokkal. Erősítené az Európai Unió politikai lényegét és jövőbeni kilátásait. Magyar részről Izikné Hedri Gabriella elöljáróban megjegyzi, hogy Magyarországon az európaiság az értékrend fontos eleme, és a magyarok nyugat-európai módon gondolkodnak. Az EU késlekedése miatt azonban egyre inkább kétséges, hogy valóban egy értékközösségről van-e szó és nem pusztán egy gazdasági közösségről. A csatlakozás önmaga mindazonáltal nem képezi vita tárgyát. A jövőt illetően azonban a magyarok, nem lévén tagok, nem nyilatkoz(hat)nak, a kérdést csak a szűk szakmai réteg tárgyalja. Az uniós alkotmányozás fő problémáit Izikné Hedri a következőkben látja: a szubszidiaritás elve csak a tagállamokat említi, kifelejtve a szövetségi államokat, régiókat, önkormányzatokat. A döntéshozatal során gyakran ellentétbe kerülnek az emberek és az államok egyenlő jogai (gondoljunk csak pl. Luxemburg és Németország egy-egy szavazatára adott esetben). Az intézményi reform nem halad előre. Mindennek alapján szükségesnek látszik az integráció fejlődésével a jogi alapok újrastrukturálása, az alapjogi katalógust is tartalmazó alkotmány megteremtése. 2002. tél 185
