Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Nagy Péter: Virtuális diplomácia - mítosz vagy valóság?
Nagy Péter mókát önvédelemre (self-help) készteti;34 a nemzetállamok belpolitikája elválasztható külpolitikájuktól; a nemzetállamok külképviseleti szervei szuverén módon képviselik a nemzeti érdekeket a világpolitika színpadán; a nemzetállamok racionálisan cselekszenek, döntéshozatali rendszerük a nemzeti érdek (hatalom, biztonság) maximalizálásának elve alapján működik; a nemzetállamok nemzetközi magatartásának magyarázatában és előrejelzésében a hatalom a legfontosabb fogalom; a nemzetállamok sohasem bízhatják rá önvédelmük feladatát nemzetközi szervezetekre vagy a nemzetközi jogra, ezért ellenezniük kell a nemzetközi magatartásnak a globális kormányzás révén megvalósuló szabályozására irányuló erőfeszítéseket; ha mindegyik nemzetállam a saját hatalmának/biztonságának a maximalizálására törekszik, akkor a rendszer stabilitását a hatalmi egyensúly megteremtése és fenntartása biztosítja, melyet az egymással szemben álló szövetségi rendszerek megszervezése és megszűnése tart mozgásban.35 Új fejlemény, hogy a strukturális realizmus képviselői szerint a nemzetállamok viselkedésének változásaira nem az attribútumaikkal, hanem magának a nemzetközi rendszernek a szerkezetével kell magyarázatot adni. A realizmus Európának egy különleges történelmi időszakában alakult ki, amikor a Német-Római Birodalom egész Európa integrálására törekedett, ezt azonban többek között az a - témánk szempontjából rendkívül fontos - körülmény is gátolta, hogy az Európa nagy területei között összeköttetést biztosító közlekedési és kommunikációs rendszerek még fejletlenek voltak36 Bár a realizmus ma is uralkodó külpolitikai paradigma, az elvei csak akkor működnek hatékonyan, ha az államok: tökéletesen uralják a nemzetközi politika eseményeit (ezzel szemben a nem állami szereplők és a civil társadalom egyre inkább megerősödnek és újraformálják a nemzetközi környezetet); más szereplők által nem korlátozva cselekedhetnek (ezzel szemben a komplex transznacionális összekapcsolódások intenzitása egyre növekszik); döntéshozatali rendszerének középpontjában a hagyományosnak tekinthető állami feladatok állnak (ezzel szemben a globális problémák megoldása nyilvánvalóan túlmutat az államok keretein); a kemény katonai erőre reagálnak (ezzel szemben a nem állami szereplők egyre inkább a „digitális" erőt alkalmazzák); másodlagos jelentőséget tulajdonítanak döntéseik erkölcsi következményeinek (ezzel szemben az erkölcsi kérdéseket az NGO-k mindinkább felvetik, az IKT ugyanis a globális civil társadalom hangját erősíti); lebecsülik a nyilvános diplomácia szerepét (ezzel szemben az IKT alkalmazása éppen azokat a szereplőket részesíti előnyben, amelyek nyütan együttműködhetnek egymással, és az információk megosztásából előnyöket képesek szerezni önmaguk számára). A politikai realizmus tételeit tehát a nemzetközi viszonyok rendszerében zajló mélyreható változások aláaknázzák, és korlátozzák alkalmazhatóságát. Neoliberális institucionalizmus Ezen elmélet képviselői szerint a politikai realizmus túlságosan nagy hangsúlyt fektet a háború és béke kérdéseire, a nemzetközi kapcsolatok biztonságpolitikai és diplo82 Külügyi Szemle
