Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Erdei Annamária: Henry A. Kissinger: Diplomácia; Korszakváltás az amerikai külpolitikában? A 21. századi Amerika diplomáciai kérdései; Walter Isaacson: Kissinger - életrajz
Könyvekről rozta, kénytelen volt saját zsebébe nyúlni ez ügyben (mint ahogy a testőrök esetében is). Amikor a Harvardon felajánlották neki a nemzetközi kapcsolatok professzori székét, világossá tette, hogy nem élheti egy normális professzor életét. Kevesebb munkára, több mellékjövedelem-lehetőségre vágyott, mint amit egy ilyen professzori szék biztosítani tudott. Pénzét eleinte főként fizetett beszédek, előadások tartásával szerezte, valamint a Goldman Sachs and Co. befektetési bank tanácsadója lett. Ez az „állás" lett az alapja Kissinger tanácsadó vállalkozásának. Az első négy évben elkészítette emlékiratait White House Years114 címmel. Ez a kötet Nixon első elnökségével foglalkozik ezer oldalon keresztül. A hatalmas munkában Kissingert fizetett kutatók és a londoni Sunday Times szerkesztője, Harold Evans segítette.115 A folytatás, amely Nixon második periódusának másfél évével foglalkozik, Years of Upheaval116 címmel jelent meg 1982 tavaszán. Emlékírói tevékenységét ekkor több mint egy évtizedre felfüggesztette, és jóval kisebb terjedelmű írások készítésébe fogott a Washington Post, a New York Post és más lapok oldalain. Ezenfelül televízió-kommentátorként is tevékenykedett. 1982-ben átesett egy súlyos szívműtéten, és azt követően komolyan kellett diétáznia. Külügyminiszterségét követően 1978-ban felmerült, hogy szenátorként visszatér a£ aktív politikába, ám végül mégsem vállalta a szenátorjelöltséget. Amikor Reagan alelnökje- löltet keresett, Gerald Ford neve is ott volt a potenciális jelöltek között, és ezzel lehetségessé válhatott volna Kissinger hatalomba való visszakerülése is. Reagan azonban nem kedvelte őt (emellett úgy gondolta, Kissinger „tül puhán bánik a szovjetekkel"117), ezért amikor Ford úgy döntött, hogy nem vállalja a jelölést, Kissinger lehetséges kormányzatbeli szerepe is annullálódott. Ford helyett George Bush lett az alelnök, aki szintén nem nagyon kedvelte az exkülügyminisztert, mivel Isaacson szerint (nem jelöl meg pontos forrást) Kissinger Bush ENSZ-nagykövetsége idején információt hallgatott el előle, s így kizárta őt a politikai irányításból.118 Reagan első külügyminisztere, Alexander Haig Kissinger számysegédje és ellenlábasa volt hivatalbeli évei alatt - s bár a Watergate-ügy kapcsán kiállt Kissinger mellett -, nem nagyon kedvelte Kissingert, ám ez kölcsönös volt. A következő külügyminisztert, George Schultzot viszont Kissinger nagyra becsülte és kedvelte. Ami Kissinger viszonyulását illeti a reagani külpolitikához, a nulla megoldás egyezmény (amely amerikai részről az európai nukleáris rakéták leszerelését tartalmazta) megdöbbentette őt, és igen szkeptikusan viseltetett Gorbacsov pacifista elképzelései irányában is. Ez a felfogás szöges ellentéte volt annak, ami miatt Reagan azt mondta megválasztása előtt Kissingerről, hogy „.túl puhán bánik a szovjetekkel". A változás oka az volt, hogy meg akarta nyerni a republikánusok pragmatista részének rokonszenvét, akiktől azt remélte, újabb republikánus kormányzat esetén belé helyezik bizalmukat. Kissinger és Nixon „korlátozott, de kifogástalan" kapcsolatot tartott fenn egymással a hatalomból való kikerülésüket követően.119 A féltékenység és a kétszínűség azonban mindig beárnyékolta ezt a formálisan jó viszonyt. 1977-ben Nixon egy interjúsorozat154 Külügyi Szemle
