Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Erdei Annamária: Henry A. Kissinger: Diplomácia; Korszakváltás az amerikai külpolitikában? A 21. századi Amerika diplomáciai kérdései; Walter Isaacson: Kissinger - életrajz
Kissinger-életrajz, diplomácia és az amerikai külpolitika mi háború végét, hogy előtte egyeztetett volna külügyminiszterével.108 A Johnson elnök-féle dominóeffektus tévesnek bizonyult, hiszen ugyan Vietnam ugyan „vörös" lett (és hamarosan Kambodzsa is), ám az ázsiai államok sora nem követte ezt a folyamatot. Amilyen egyértelműen pozitív a helsinki folyamat néven a történelembe bevonult eseménysorozatot lezáró és annak a nevét adó 1975-ös Helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia jelenkori megítélése, annyira ambivalensen viszonyultak hozzá a kortárs amerikaiak, akik az enyhülési folyamat csúcspontját az amerikai idealizmus elárulásának és Kelet-Európa kiárusításának tartották. Ezen vélemény kialakulásához hozzájárult Alexandr Szolzsenyicin amerikai látogatása is. 1975 nyarára Kissinger és Ford népszerűsége annyira a mélyponton volt az Egyesült Államokban, hogy Kissinger olyasvalamire szánta el magát, amit más helyzetben nem tett volna: külpolitikáját magyarázó és népszerűsítő körutat tett az Egyesült Államokban. Az enyhülési folyamat végét jelezte, hogy 1975-1976-ra a világpolitika látóterébe egy újabb terület került: Afrika. Ez az addig marginális terület több tényező együttes meglétének következtében került a figyelem középpontjába. Először is, a szovjet-amerikai jó viszony azon alapult, hogy egyik fél sem tesz a másikat fenyegető vagy annak értelmezhető lépéseket. Afrika a Szuezi-csatorna 1956-os lezárását követően (1979-ig volt zárva) központi stratégiai helyzetbe került, hiszen partjai mentén húzódott az olaj Közel-Keletről Európába vezető szállítási útvonala. így a tengerpart menti afrikai államok hirtelen stratégiai pozícióra tettek szert. A hatvanas-hetvenes évek az afrikai felszabadító mozgalmak és az önállósodás évei. Az utóbbi két tényezőt a Szovjetunió kihasználta, amikor a stratégiai fekvésű államokban, mint amilyen Angola, a baloldali mozgalmakat támogatta. Isaacson szerint Kissinger azért érezte fontosnak, hogy felkarolja Angola ügyét, mivel úgy g* mdolta, hogy az Egyesült Államok szavahihetősége került veszélybe Vietnamban és Kambodzsában.109 1976-tól kezdve megkezdődött az Egyesült Államok Af- rika-politikájának átalakítása, az új alapelvek kialakításában Kissinger is segített. A legfontosabb új elem a feketék támogatása volt az elnyomó fehér rezsimekkel szemben. Kissinger Afrika felé nyitása egyfelől tehát az olaj miatt megfelelt a reálpolitikusi látásmódjának, másfelől pedig az 1976-os választásokat volt hivatva előkészíteni.110 Az 1976-os választás Ford nixoni öröksége miatt eleve vesztett ügy volt. Az elnök ugyan mindent megpróbált (a választás évében távol tartotta például magát Kissinger- től), a választás nyertese nem ő lett.111 Kissinger, bár megfordult a fejében a lemondás gondolata, végig megtartotta pozícióját. 1976-ban kerülte a reflektorfényt, és haszontalan, ám *0'" ■> ncc7i i Úti JavóenVnf foff U2 I(arAcic tuZiUüuivui. icii-i l\Ci uv»Ford mennyit köszönhet ténylegesen annak, hogy egy Carterral folytatott tévévita során nem tudta, milyen Kelet-Kö- zép-Európa és a Szovjetunió viszonya. A sztorit Isaacson fontosnak tartotta részletesen leírni113, Kissinger viszont kihagyta a Diplomáciából. Kissinger nem tudta levetkőzni a hatalom és a népszerűség szeretetét, hivatala elhagyása után is úgy érezte, neki kijár a külön repülőgép: mivel az állam ezt nem finanszí2002. tél 153
