Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Erdei Annamária: Henry A. Kissinger: Diplomácia; Korszakváltás az amerikai külpolitikában? A 21. századi Amerika diplomáciai kérdései; Walter Isaacson: Kissinger - életrajz
Könyvekről Isaacson külön fejezetet szentel Kissinger sajtóval való kapcsolatának ecsetelésére,102 és főként olyan kollégákat idéz, akik vagy egyenesen barátai voltak Kissingernek (mint Katherine Graham vagy Joseph Alsop) vagy tisztelői. A fejezet végén William Sa- fire-t idézi, aki szerint a „befolyásos újságírókhoz fűződő kapcsolat olyan, mint a bankban elhelyezett pénz, amely a bölcs befektető számára [...] megértő füleket biztosít a nehéz napokban".103 Nixon és Kissinger között volt némi hasonlóság, ám a következő elnök, Gerald Ford és a külügyminisztere között a különbség mellbevágó volt. Fordot Nixonnal ellentétben nem zavarta Kissinger intellektuális fölénye és nyilvánosságmániája. f 973-ra már igen népes számban voltak Kissinger kritikusai. Az egyébként egymással szemben álló két tábor, az antikommunista konzervatívok és a Nixon-ellenes liberálisok az enyhülési folyamat ellenzésében egyetértettek.104 Kissinger egyik legnagyobb ellenlábasa a már említett Henry Jackson szenátor, aki meg szerette volna akadályozni a Szovjetunió számára biztosítandó legnagyobb kedvezmény elvének megadását, amiért a Kreml 1972 augusztusában „oktatási adót" vezetett be a kivándorolni kívánók számára. A Jackson-Vanik-módosító indítvány hatására a szovjetek eltörölték az adót. Kissinger azt gondolta, hogy ezzel beéri az aktív szenátor, de Jackson követelte a kivándorlási vízumok számának évenkénti növelését.103 Kissinger megpróbálta más eszközökkel leállítani az enyhülési folyamatot veszélyeztető akciót; rávette az izraelieket a nagyköveten, Sacha Dinitzen keresztül, hogy győzzék meg kongresszusbeli barátaikat arról, hogy vonják vissza a módosító javaslattól támogatásukat. Nixon elutasította, hogy egy másik ország belügyeibe beavatkozzon.106 A Szovjetunió végül bejelentette (miután a kereskedelmi szerződést 1974. december 13-án jóváhagyták az Egyesült Államokban): csökkenteni kívánja a kivándorló állampolgárok számát. 1975 januárjában Moszkva tájékoztatta Washingtont, hogy nem kívánja megkapni a legnagyobb kedvezményt, és a második világháborús lend-lease (kölcsönbérleti) adósságait sem kívánja a továbbiakban törleszteni. Az enyhülési folyamat lassan kifulladt. Kissinger külügyminiszteri hivatali ideje utolsó hónapjainak nemzetközi történései meghazudtolni látszottak az általa követett irányvonalat. Észak-Vietnam erőteljes of- fenzívába kezdett Dél ellen, Kambodzsában a vörös khmerek megtámadták az Ameri- ka-barát kormányt, Angolában polgárháború tört ki kubai, illetve szovjet támogatással. Kambodzsával kapcsolatosan Isaacson véleménye szerint a segély csak egy reménytelen háború meghosszabbítását hozta volna, ennek ellenére Kissinger kiállt mellette. Miután a kongresszus nem szavazta meg, a kormány (Kissingerrcl együtt) a kong resszusra próbálta hárítani a felelősséget. Dél-Vietnam elestét az amerikai kormány tehetetlenül nézte. Kissinger később a Wa- tergate-ügyet okolta a párizsi tárgyalások kudarcáért - az Egyesült Államok nem volt hajlandó vagy nem volt képes az elnöki tekintély csorbulása miatt életbe léptetni a tűzszünetet.107 Gerald Ford elnök végül anélkül jelentette be 1975. április 24-én a vietna152 Külügyi Szemle
