Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Erdei Annamária: Henry A. Kissinger: Diplomácia; Korszakváltás az amerikai külpolitikában? A 21. századi Amerika diplomáciai kérdései; Walter Isaacson: Kissinger - életrajz
Könyvekről a déliek elutasították, nem utolsósorban azért, mert nem véglegesítette a két Vietnam közötti határvonalat; mert a tervezet szerint az északiak nem vonultak volna ki délről, és végül mert az Thieu kormányának túlélését veszélyeztette. A rohanás, hogy még a választás előtt megkösse az egyezményt, valamint az a tény, hogy az egyik főszereplőt kihagyta a tárgyalásokból, meghozta „gyümölcsét". Miután Nixon nevében Kissinger megígérte az északiaknak a szerződés aláírását, a botrány kipattanása elkerülhetetlen volt. Isaacson idézi Kissingert: „Az irónia legcsekélyebb jele nélkül Kissinger így szólt: »Úgy tűnt, Hanoi azt hiszi, bármit ráerőltethetünk Saigonra, illetve hogy teljesen ki lehet őket zárni a tárgyalásokból.« Mindez ugyanannak az embernek a szájából hangzott el, aki előzőleg mindenféle előzetes bejelentés nélkül úgy próbálta beadni a már kész egyezményt a dél-vietnamiaknak, hogy az aláírásig már csak öt nap volt hátra."86 Bár mindkét Vietnam elítélte Kissinger módszereit, az elnök újraválasztásához feltehetőleg hozzájárult az, hogy az amerikaiak csak azt a tényt vették igazából észre, hogy az elnök békét akar és belátható időn belül. Amikor végül az északiakat „nem lehetett jobb belátásra bírni", Nixon Hanoi bombázása mellett döntött, és Kissinger sem ellenezte ezt, bár utólag ezt a döntését nem vállalta. A bombázás eleve átgondolatlan volt, hiszen Hanoit egy olyan megállapodáshoz való ragaszkodás miatt bombázták, amit az amerikaiak eleinte ugyanúgy elfogadtak. A „karácsonyi bombázás" tipikus öngól volt, arról nem is beszélve, hogy nemcsak Amerika, hanem az egész világ közvéleménye felzúdult. A bombázás eredményeképpen végül Hanoi újra tárgyalóasztalhoz ült, tisztázták Saigonnal a félreértéseket, és 1973 januárjában megkötötték a tűzszüneti egyezményt.87 Mint Isaacson rámutat, a háborút igazából 1969-ben le lehetett volna zárni. Amit az amerikaiak elértek ez alatt a négy év alatt, az az volt, hogy Thieu kormányának nem kellett lemondania a tűzszüneti megállapodás feltételeként.88 Kissinger a késleltetett, lassú kivonulás mellett, ahogy arról korábban szó esett, Washington szavahihetőségének megőrzése miatt tette le a voksát. Az azonnali kivonulás viszont - Isaacson szerint - jobbat tett volna az amerikai és a világközvéleménynek. Kissingert meglehetősen megviselte, amikor a Fehér Ház stábfőnökét, Haldemant 1973 májusában Nixon a Watergate- botrány előszelei miatt menesztette, és a helyébe Kissinger egykori helyettesét, az üstökösként felívelő karriert bejáró Alexander Haigot ültette.89 A HVG-ben a közelmúltban megjelent cikk90 tanúsága szerint Kissinger nem keveredett bele a Watergate-botrányba. Isaacsonnak azonban ezzel ellentétes értesülései vannak.91 Kissinger korabeli népszerűségét mutatja, hogy Jonathan Bingham kongresszusi képviselő az alkotmány módosítását javasolta 1973 májusában, hogy a „Kissingerhez hasonló külföldön született állampolgárok is indulhassanak az elnöki székért".92 Isaacson Kissinger külügyminiszteri kinevezésével kapcsolatosan nem kellőképpen alátámasztott feltételezéseket von le: „Habár Nixon soha nem ismerte be nyíltan, okunk van feltételezni, hogy négy év alatt felgyülemlett sérelmei Kissinger népszerű150 Külügyi Szemle
