Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Erdei Annamária: Henry A. Kissinger: Diplomácia; Korszakváltás az amerikai külpolitikában? A 21. századi Amerika diplomáciai kérdései; Walter Isaacson: Kissinger - életrajz
Könyvekről dalas elemzés idén tavasszal vált magyarul is elérhetővé. A magyarországi Kissinger- reneszánszot támasztja alá a Time magazin akkori főszerkesztő-helyettese, Walter Isaacson által 1995-ben írt Kissinger-életrajz hazánkbeli, 2001-es megjelenése is. Főként a „méretei" miatt (hétszázötven oldal) - bár stílusa színes, zsurnalisztikus, tele anekdotákkal - ez a mű sem egy könnyed olvasmány. Kissinger a kilencvenes évek elején még mindig azt a fényűző életet élte, mint külügyminisztersége idején (nem tudott lemondani a fényes külsőségekről), ám a külpolitikából Clinton elnöksége alatt egyértelműen kiesett, és egykori hírnevére és kapcsolatrendszerére alapozott jó nevű tanácsadó cégét igazgatta. Annak ellenére, hogy a külpolitika közvetlen alakítása már nem az ő feladata, Kissinger hetvenkilenc éves kora ellenére mind a mai napig a figyelem középpontjában van - és mint ahogy említettem - nagyon megosztja az amerikai közvéleményt. A megosztottságra kiváló példa a 2002 júliusában The Trial of Henry Kissinger (Henry Kissinger pere) címmel Christopher Hitchens tollából megjelent kötet, amely tulajdonképpen összefoglalja mindazokat a vádakat, amelyek Kissingert érték kormányzati munkája során, és Kissinger bíróság elé állítását javasolja.4 Az Isaacson-kötet oldalain ábrázolt Kissinger „nem könnyű eset". Mind személyiségének, mind a munkásságának megítélése ellentmondásos. Az emberekből heves érzelmeket vált ki: vagy feltétlen híve lesz valaki, vagy esküdt ellensége. Bár Isaacson - saját bevallása szerint - mindent elkövet annak érdekében, hogy objektív maradjon, összességében egy zseniális, ámde akaratos, hisztérikus, nehezen kezelhető, nagyzási hóbortban szenvedő, titokzatos hatalmi játszmákat kedvelő és a hatalmat ópiumként igénylő, mindenáron elismerésre vágyó emberről kapunk képet, aki a hatalom érdekében alakosko- dik, kétszínűsködik, és tisztességtelen eszközöktől sem riad vissza. Olyan embereket idéz, akik nagyképűnek, arrogánsnak és hiúnak nevezik Kissingert, majd rögtön utánateszi, hogy „személyisége pedig, akármennyire zavaró volt, legalábbis mindig bámulatba ejtette őket."5 Isaacson egyszer beszélt csupán írása tárgyával, Kissinger a kéziratot sem olvasta, a szerző nem egyeztetett vele. Isaacson rengeteg interjút csinált Kissinger szüleivel, barátaival, kritikusaival, ellenségeivel, egykori és jelenlegi kollegáival és ezenfelül „nem hivatalosan hozzáférhető" dokumentumok voltak a forrásai. A könyv Kissinger hivatali éveire koncentrál, a hétszázötvenből ötszázötven az 1969-1976 közötti hét évvel foglalkozik, és mindössze 200 oldal jut a maradék 65 évre. Isaacson kötetének terjedelmét az is megnyújtja, hogy az érintett történelmi események előzményét és hátterét is taglalja. Aki többet szeretne tudni a hatvanas-nyolcvanas évek amerikai külpolitikáját alakító személyekről, annak mindenképpen ajánlható ez a kötet. Tanácsadók, beosztottak, politológusok egész hadát sorakoztatja fel Isaacson. A művön keresztül beleláthatunk az amerikai külpolitikai döntések születésének folyamatába, abba, ami „kintről" monolitikus egésznek tűnik, mennyire nem az belülről, mennyire szét van szabdalva az egyes kormányzati szektorok, műhelyek, részérdekei által, abba, hogy egy-egy döntés milyen hosszadalmas huzavona eredményeképpen születik a legtöbb esetben. 138 Külügyi Szemle
