Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Boros Ferenc: A magyar és a szlovák nemzetpolitikai stratégia ütközése és következményei (Rudolf Chmel írásai)
Gondolatok Rudolf Chmel írásai kapcsán kompromisszumos alapon ugyan, de széles horizontban, konkrétan megfogalmazták, és a parlamentben jóváhagyták a nemzetiségi elvárásokat. Ezeknek a megvalósítása kezdeti nekilendülés után lelassult, akadozott, éles viták és a felszított magyarellenes- ség közepette felemás megoldások születtek, s fontos területeken évekig nem, vagy egyáltalán nem történt előrelépés, pedig a MKP csak a kormányprogramban foglaltak teljesítését szorgalmazta.11 Nemegyszer vetődött fel emiatt a MKP kormányból való kilépésének a szándéka, amit - ahogyan megmutatkozott - a koalíció egyes elemei sem bántak volna. Egyértelművé vált, hogy a kormánykoalíció szlovák pártjai nem képesek vállalni a szélsőséges nacionalista támadásokkal való konfrontációt a kisebbségi kérdésekben, hanem inkább velük kívánnak kompromisszumra jutni a kisebbségnek nyújtandó jogok tekintetében. Ennek alapvető oka, hogy maguk sem szándékoztak következetesen végrehajtani a kormányprogramban foglaltakat. Közben a kormánykoalíció pozíciói számos ok és körülmény következtében gyengültek, és az ez évi választások közeledtével az ellenzéki győzelem esélyei növekedtek s a várható jövő a kisebbség számára aggasztó perspektívákat rejthet. A magyar-szlovák kapcsolatok kormányzati szinten mindkét fél jóvoltából sokoldalúan fejlődtek és erősödtek. Ennek hátterében számos tényező állt. A kényes vitás kérdéseket igyekeztek szakmai alapokra helyezni, és a közös integrációs esélyek javítását állították előtérbe, aminek következtében mindkét ország nemzetközi pozíciója kedvezően alakult. A szlovák kormány ilyen körülmények között lényegében nagyobb fenntartások nélkül tudomásul vette a magyar nemzetpolitikai stratégia további lépéseit 1999-ben, amikor megalakult a Magyar Állandó Értekezlet (Máért, a magyar parlamenti pártok, kormányzati képviselők és a határon túli magyarság pártjai vezető képviselőinek konzultatív tanácskozási fóruma) amelynek programjából már látható volt az úgynevezett státustörvény elfogadásának a szándéka. Elvben egy ilyen törvény elfogadása nem merülhetett fel problémaként, hiszen ilyen jellegű törvényt a szlovák kormány már 1997-ben jóváhagyott, (anélkül, hogy szomszédaival egyeztetett volna). A tényleges probléma akkor kezdődött, amikor a törvényt már elfogadták, a választási év Szlovákiában is elkezdődött, a kormány helyzete tovább romlott. Ekkor a feszültségek kormányzati támogatással, parlamenti vita kezdeményezésével újra magasra szöktek, miközben mérsékletre intő, a közös jövőt féltő megnyilatkozások és vélemények is elhangoztak. A tények tehát azt mutatták, hogy a szlovák politikai vezetés kivárt a határozott fellépéssel. Nem lehetett tudni hosszabb ideig, hogy a szomszédos országok hogyan fognak reagálni a törvény bevezetésére, létrejön-e az egységes fellépés a magyar státustörvény ellen. Ha a fentieket összegezni akarnánk, akkor szükségesnek mutatkozik néhány általánosító következtetés és megállapítás rögzítése a Chmel-tanulmányhoz kapcsolódva. 1. El kell ismerni, hogy a jelenlegi, ill. az elmúlt időszak, a rendszerváltás utáni feszültségeknek, érthető módon, jelentős mértékben vannak múltba visszanyúló gyökerei, amelyek alapvetően a nemzetiségi problémával hozhatók összefüggésbe, 2002. tél 233
