Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Nagy Péter: Virtuális diplomácia - mítosz vagy valóság?
Virtuális diplomácia - mítosz vagy valóság? ségéről, és nem utolsósorban a szándékaikról.14 Amikor korunkat tekintjük az információs korszaknak, ezzel azt kívánjuk jelezni, hogy az IKT minőségileg különböző eszközei kerülnek alkalmazásra a XXI. század korai fázisában. A virtuális (hálózati) diplomácia paradigmájának konkrétabb kifejtése érdekében a világpolitika mint egész nézőpontjából a diplomáciát olyan kommunikációs folyamatnak tekintjük, amely meghatározó szerepet tölt be a modern nemzetközi rendszer működésében. Ennek az évszázadokon keresztül intézményesedett és professzionalizálódott kommunikációs folyamatnak az egyes elemei állandósultak, míg mások gyökeresen megváltoztak. Ha a konfliktus és az együttműködés - mint két szélső pont - közötti spektrumban az előbbihez a háborút, az utóbbihoz pedig a diplomáciát kapcsoljuk, akkor a diplomácia olyan információs interakciók sorozatát képezi, melyek célja: tárgyalások és párbeszéd, tehát alapvetően békés eszközök révén megoldani a konfliktusos helyzeteket. Az államok „mikroszintű" nézőpontjából a diplomácia inkább módszerként, illetve eszközként, nem globális folyamatként határozható meg. A diplomácia eszköz, amelyet az államok külpolitikájuk megvalósítása során alkalmaznak, akár „tiszta" diplomáciaként, akár olyan eszközként, amely más eszközök alkalmazását vagy az azok alkalmazásával történő fenyegetést kommunikálja a nemzetközi rendszer szereplői számára. Különösen indokolt, hogy rámutassunk azoknak az érveléseknek az alapvető hibájára, amelyek szerint a diplomácia „hanyatlásának", „végének" vagyunk a szemtanúi. Tüzetesebben megvizsgálva az érvelések alapjait, kiderül, hogy e nézetek képviselői tulajdonképpen összekeverik a diplomáciát mint nemzetközi kommunikációs folyamatot, és a diplomáciát mint a külpolitika eszközét, módszerét Azok a kijelentések, melyek szerint a diplomácia „a végéhez közeledik", „hanyatlik", elsősorban magának a gépezetnek az átalakulásával járó problémákat tükrözik, és nem a „megszüntethetet- len" információs és kommunikációs folyamatokra vonatkoznak. Valójában azzal a látszólag paradox állítással kerülünk szembe, hogy a fokozódó gazdasági interdependen- cia korában inkább sokkal több diplomáciára lenne szükség, mégis sokan jósolják tartalmának elkerülhetetlen kiüresedését. Ha azonban a folyamat és az eszköz közötti alapvető különbséget felismerjük, a paradoxon azonnal megszűnik. Bár nyilvánvaló, hogy a problémák nagy valószínűséggel mindig megoldhatók tárgyalások és alkudozások révén, ez azonban nem jelenti azt, hogy a diplomácia intézménye változatlanul a múlt ismerős mintáit tükrözi. Amint az alábbiakban részletesebben kifejtjük, miközben a nemzetállamok továbbra is a világpolitika főszereplői maradnak, kapcsolatokat kell kialakítaniuk a nem állami szereplők sokaságával, a világproblémák megoldása során a kormányoknak bizonyos mértékben meg kell osztaniuk a kormányzás (governance) felelősségét.15 A „régi" és az „új" (modern) diplomácia16 lényegi jegyeinek bemutatását a struktúra, a folyamat és a napirenden szereplő kérdések címszavak köré csoportosítjuk - azaz 2002. tavasz 77
