Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Dunay Pál: Az EU közös biztonság- és védelempolitikájának céltalansága: a tagságra váró országok nézőpontja
Az EU közös biztonság- és védelempolitikájának céltalansága megjelenésével. Ez azt jelentette, hogy egy túlnyomóan deklaratív politika a közös katonai képességek megszerzésének távlatával bővült ki. A tagállamok úgy döntöttek, hogy 2003 végére, tehát még az újabb tagok csatlakozása előtt, az 1997-es amszterdami szerződésbe a Nyugat-európai Unió 1992-ben elfogadott petersbergi nyilatkozatából „átültetett" feladatok megvalósítására hoznak létre közös katonai erőt. Az úgynevezett petersbergi feladatok magukba foglalnak „humanitárius és evakuációs feladatokat, békefenntartási feladatokat és a harci erők válságkezelési feladatait..., beleértve a békekikényszerítési feladatokat is".13 A tanulmány szempontjából a legfontosabb az, hogy a tagállamok egy közös katonai erő felállításában egyeztek meg különféle célokra, de ezek között nem szerepel a kollektív védelem. Az ugyanis sok EU-tagállamnak elfogadhatatlan lett volna. Nevezetesen a katonailag el nem kötelezett országoknak, Ausztriának, Finnországnak, Írországnak és Svédországnak, valamint mindazoknak a NATO- tag EU-tagállamoknak, amelyek a kollektív védelem feladatát továbbra is a NATO-n belül képzelik megvalósítandónak. A politikai kötelezettségvállalást 2000 novemberében felajánlási konferencia követte, ahol a tagállamok megjelölték, hadseregükből mekkora erőt állítanak majd az unió közös védelempolitikájának szolgálatába. Az 1999-ben meghatározott, seregtest nagyságú 50-60 ezer fő helyett a tagállamok és a jelölt országok majdnem százezer főre vállaltak kötelezettséget. Ez első látásra jó eredménynek tűnik, hiszen a kötelezettséget látszólag „túljegyezték". Annak érdekében azonban, hogy reális képet alkothassunk a helyzetről, két megjegyzést kell tenni: 1. Ahhoz, hogy 50-60 ezer fő rendelkezésre álljon a fentiekben felsorolt feladatok ellátására, legalább háromszor ekkora erőre van szükség. Ugyanis vannak akik felkészülnek, s vannak, akik a misszió teljesítését követően nincsenek bevethető állapotban. Sőt a Bundeswehr a nemzetközi feladatra küldött létszám ötszörösét tartja szükségesnek. Következésképpen a politikai kötelezettségvállalást éppen hogy jelentősen „aluljegyezték". 2. A vállalást tevő államok nem voltak kötelesek arra, hogy megjelöljék, honnan fogják rendelkezésre bocsátani a katonákat. Általánosnak mondható az a meggyőződés, miszerint a legtöbb ország anélkül jelölte meg azt az erőt, amit rendelkezésre fog bocsátani, hogy tudta volna, honnan fogja azt előteremteni szükség esetén. Minden valószínűség szerint vagy olyan csapatokról van szó, amelyek egyben a NATO rendelkezésére is állnak, vagy olyanokról, amelyek valahol például Bosznia-Hercegovinában vagy Koszovóban nemzetközi misszióban vesznek részt. Ez a két tényező sokkal lényegesebb fogyatékossága a közös védelempolitikának, mint az, ami abból fakad, hogy korai még leszűrni a következtetést, készen áll-e majd az EU a válságkezelésre 2003 végére. Az EU döntött továbbá nemzetközi rendőri erő felállításáról is. Ezt a tagállamok és a jelölt országok 2001 novemberében ajánlották fel. Tekintettel arra, hogy ezen a téren kifejezett hiány van képességekben, továbbá arra, hogy ez a tevékenység különleges szakértelmet - magas színvonalú nyelv- és helyismeretet - követel, beleértve a helyi kultúra ismeretét is, ez a kezdeményezés széles körben ismert szükségletet fog kielégíteni. 2002. tél 31
