Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Dunay Pál: Az EU közös biztonság- és védelempolitikájának céltalansága: a tagságra váró országok nézőpontja
Az EU közös biztonság- és védelempolitikájának céltalansága Ha bővítjük az elemzés keretét, azt láthatjuk, hogy a kelet-közép-európai rendszerváltások óta nem annyira az EU-tagságra vágyó országok konkrét külpolitikai lépései, mint inkább retorikájuk keltett aggodalmat, illetve idegenítette el ezen országoktól a nyugati partnereket. Az, hogy a közös kül- és biztonságpolitika bizonyos ellentmondásos kérdéseinek megvitatását korábban nem terjesztették ki a jelöltekre, azzal jár, hogy a régi és új tagok megkésve kényszerülnek kölcsönös külpolitikai alkalmazkodásra. Tudomásul kell azonban azt is venni, hogy az EU és az egyes belépő új tagok viszonya aszimmetrikus. Súlyuk a nemzetközi rendszerben eltérő, nem beszélve az unió közös kül- és biztonság- politikáját illető tapasztalataikról. A jelenlegi tagok aggodalmait talán mérsékelheti a következő három tényező: 1. A régió első három országa, amely 1999-ben csatlakozott a NATO-hoz, mindvégig alkalmazkodó külpolitikát folytatott még az érdekeiket közvetlenül érintő ügyekben is, mint amilyen a koszovói háború volt. 2. A kelet-nyugati konfliktus vége óta eltelt több, mint egy évtized kölcsönös szocializációs folyamat volt az EU és a jelölt országok kapcsolatában. A tagságig még eltelik néhány év, ami tovább erősíti az érdekek és a döntéshozatal megértését a jelölt országokban. Következésképpen nincs ok annak feltételezésére, hogy a tagság ebben a tekintetben bárminemű sokkot okozna. 3. Jól megfigyelhető, hogy a jelöltek döntés-előkészítésben részt vevő bürokráciája reális elképzeléssel rendelkezik arról, mire alkalmas - és mire nem - a közös kül- és biztonság- politika. Ez reményt ad arra, hogy tekintet nélkül a politikai elit összetételének változásaira, az EU nem fog e téren meglepetéssel szembenézni. A közös biztonság- és védelempolitika: ajelölt országok dilemmája A kelet-közép-európai országok az 1989. őszi forradalmak óta vallották, hogy a térség biztonságát kívülről egyedül a NATO, mint a legfontosabb biztonsági szervezet képes szavatolni. Ebbéli meggyőződésükben több tényező játszott szerepet. Leginkább a térség államai által érzékelt biztonsági deficit, ami méretükből, katonai képességeikből és sok esetben tragikus történelmi tapasztalataikból egyaránt eredeztethető. Mindez az első pillanattól kezdve teljesen kizárta azt, hogy érdemben megfontolják az önerőre hagyatkozás lehetőségét. E meggyőződésüket csak fokozta az, hogy kizárólag az Egyesült Államok katonai erejét tekintették olyannak, ami bármilyen felmerülő fenyegetés elrettentésére, illetve szükség esetén leküzdésére alkalmas. Márpedig a NATO jelképezte a legfontosabb kapcsolatot az Egyesült Államok és Európa között. Az európai biztonsági helyzet ugyan folyamatos átalakuláson megy keresztül, ez a nézet Kelet-Kö- zép-Európában azonban mit sem változott. A transzatlanti kapcsolatoknak azok a dilemmái, amelyek az Egyesült Államok és Európa közötti viszony intenzitásának csökkenésével, bensőséges jellegének gyengülésével, bizonyos fokú megosztottság nyil2002. tél 29
