Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Dunay Pál: Az EU közös biztonság- és védelempolitikájának céltalansága: a tagságra váró országok nézőpontja
Dun ay Pál Annak ellenére, hogy a Varsói Szerződés számos volt tagországában a lakosság kevéssé érez emóciókat Oroszországgal kapcsolatban több mint egy évtizeddel a szervezet megszűnését és a szovjet csapatok kivonulását követően, a tagjelölt országok politikai elitjének egy része gondokkal néz szembe, amikor ellenségkép nélküli biztonsági és stratégiai koncepcióval kellene azonosulnia. Az Oroszországtól távolabb eső nyugati országoknak pedig ugyancsak vannak - napjainkban be nem vallott - fenntartásaik. Az is a tények közé tartozik, hogy Oroszország sem tette még meg az út java részét abban a tekintetben, hogy mindössze regionális hatalomként határozza meg szerepét. Azt lehet tehát állítani, hogy a külső elvárás és az önértékelés között továbbra is jelentős az eltérés. Következésképpen csak idő kérdése, mikor ütközik össze a kettő. Ezért tartom valószínűnek, hogy a kapcsolatok 2001 őszén kialakult s azóta is fennálló pozitív légköre Oroszország és a Nyugat között nem marad mentes a zavaroktól. Márpedig, ha ez a feltevés helytálló, akkor ismét könnyen előállhat egy olyan helyzet, amelyben valamely tagságra váró ország az EU jelenlegi tagjaitól eltérően ítéli meg ismét Oroszország szerepét és a hozzá kapcsolódó stabilitásban rejlő biztonsági aggodalmakat. Néhány, a tagságra készülő állam olyan kisebbségi problémákkal kell hogy szembenézzen, amelyeket vélhetőleg magával hoz amikor csatlakozik az unióhoz. Észtország és Lettország területén jelentős számban él orosz nemzeti kisebbség, míg több millió magyar él olyan szomszédos országokban (Romániában, Szerbiában és Ukrajnában), amelyek nem csatlakoznak Magyarországgal együtt az unióhoz. így biztosra vehető, hogy a kisebbségekkel való bánásmód meg fog jelenni az unió közös kül- és biztonságpolitikájában. Ennek ellenére nem valószínű, hogy ebből különösebb nehézségek keletkeznének. A kisebbségi kérdésben érintett államoknak eddig is megvolt a lehetőségük arra, hogy kifejtsék álláspontjukat, amennyiben elégedetlenek voltak azzal, ahogyan etnikumuk kisebbségbe szorult tagjaival bántak. Amennyiben azt követően, hogy csatlakoznak az unióhoz - ahelyett hogy kétoldalú kapcsolataik részeként kezelnék az ügyet - úgy döntenek, hogy az unió közös kül- és biztonságpolitikájának csatornáin keresztül, maguk mögött tudva a többi tagállam együttes erejét törekednek eredmény elérésére, annak kettős hatása lesz. Egyrészt valóban felerősítheti a kelet-közép-európai tagállam hangját, amennyiben sikerül a többi tagot meggyőznie arról, hogy véleménye helyes. A szervezeten belüli multilaterális egyeztetési folyamat azonban azzal is járhat, hogy a többi - az adott etnikummal való bánásmódban közvetlenül nem érintett - tag mérsékli az érintett állam álláspontját, enyhíti annak érzelmi színezettségét, esetleges szélsőségességét. Annak csekély a valószínűsége, hogy más tagállamokat sikerülne megnyerni szélsőséges vagy akár csak indokolatlan kisebbségpolitikai álláspont támogatására. Következésképpen attól nem kell tartani, hogy a kisebbségi kérdés különösebb gondot fog okozni az unióhoz történő csatlakozást követően. Inkább amiatt kell aggódni, hogy az új tagok csalódottak lesznek, amikor kitűnik, milyen rendkívül nehéz partnereket lelni ahhoz, hogy kisebbségi jogi ügyekben indokoltnak vélt nemzeti pozíciójukat közös álláspontként érvényesítsék. 28 Külügyi Szemle
