Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Dunay Pál: Az EU közös biztonság- és védelempolitikájának céltalansága: a tagságra váró országok nézőpontja
Az EU közös biztonság- és védelempolitikájának céltalansága ra törekvő más államok álláspontja is különbözik az Európai Unióétól Oroszországot illetően. Elegendő ebben az összefüggésben két olyan nyilatkozatot idézni, amelyek illusztrálják, milyen megfontolások befolyásolják Kelet-Közép-Európa politikusait: „Mi Lengyelországban jószomszédi kapcsolatokat kívánunk építeni Oroszországgal. Ezt mondjuk abban az új politikai helyzetben, amikor Lengyelország euroatlanti és európai szolidaritási struktúrákban vesz részt, amelyek ugyan nem oroszellenesek, de amelyeknek Oroszország nem tagja. Lengyelországnak a nyugati szövetségekben betöltött tagsága s a szovjet birodalom romjain keletkezett államok függetlenségéhez és nyugati orientációjához nyújtott támogatása nem kellene hogy a gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlődésének útjában álljon Oroszország és Lengyelország között.''10 Magyarország akkori miniszterelnökének egy évvel később elhangzott szavai hasonló gondolkodásra világítanak rá: „Magyarország úgy foglalta el a helyét a nyugati világban, hogy közben földrajzi helyzete nem változott meg... Magyarország nem tekinti ellenségének a tőlünk keletre fekvő területek országait, sőt együttműködésre törekszünk velük... Szeretném... világossá tenni, hogy a két dolog, miszerint Magyarország a nyugati biztonsági rendszer elkötelezett híve és része, valamint hogy jó gazdasági kapcsolatokra törekszünk Oroszországgal, nem mond egymásnak ellent... Jó kapcsolatokra törekszünk, erősíteni akarjuk a gazdasági kapcsolatainkat, szívesen veszünk részt kulturális természetű együttműködésekben, de világos választóvonal húzódik köztünk katonapolitikai és biztonsági értelemben. Sőt, úgy is mondhatnám, hogy minél erősebben működünk együtt gazdaságilag, annál világosabb és élesebb választóvonal kell hogy húzódjon katonapolitikai és biztonságpolitikai szempontból közöttünk mint a NATO legkeletibb tagországa és a tőlünk még keletebbre fekvő területek között."11 Orbán Viktor nyilatkozatából kiviláglik, hogy legfontosabb aggodalma a Magyarországtól keletre fekvő terület instabilitása volt. Ebből fakadóan az együttműködés területei között a fő helyet a gazdaság és a kultúra kapta, míg azon kívül rekedtek a biztonság és a védelem kérdései. Ebben a megközelítésben csak akkor következett be változás, amikor a NATO és a Nyugat általában új, együttműködésre épülő viszonyt létesített Moszkvával a 2001. szeptember 11-i terrorista támadást követően. Ennek fényében - kétkedve és megkésve - már Magyarország is a partneri együttműködésre helyezte a hangsúlyt.12 A fenti, Oroszországgal kapcsolatos, a legkönnyebben talán fenntartásokkal terheltnek mondható viszony hosszabb múltra tekint vissza. így 1999-ben a magyar kormányfő egy' kanadai napilapnak adott interjúban kifejtette, hogy válság esetén a magyar kormány - bár a lakosság ennek nem örülne - készen állna arra, hogy megfontolja nukleáris fegyverek magyarországi telepítését.13 NATO-körökben némi megdöbbenéssel fogadták a kijelentést, míg az orosz konzervatív katonai körök azt úgy értelmezték, mint „pszichikai felkészülést" a nukleáris fegyverek telepítésére a NATO három új tagállamának területén.14 2002. tél 27
