Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Dunay Pál: Az EU közös biztonság- és védelempolitikájának céltalansága: a tagságra váró országok nézőpontja
Dunay Pál Kelet-Közép-Európa külpolitikai orientációja A kelet-nyugati konfliktus befejeződése utáni időszakban a térség államai külpolitikai irányzata elemzésének legfőbb módszertani fogyatékossága az, hogy nemzetközi érdekeikből indultak ki, ahelyett hogy azt az általános politikai orientációjukból vezették volna le. Ha abból az egyszerű tényből indulunk ki, miszerint a térség országai 1989 őszének forradalmait követően mindenekelőtt demokráciára és gazdasági prosperitásra vágytak, nyilvánvaló, hogy a nyugat- és integrációorientált külpolitikának nem volt alternatívája. A nemzetközi kapcsolatoknak nem voltak más olyan szereplői, amelyek ezek esélyét nyújthatták volna. Következésképpen azt lehet állítani, hogy a rendszer- változást követően az átalakuló országok objektív okból nem voltak olyan helyzetben, hogy - elfogadhatatlan kedvezőtlen következmények nélkül - választhattak volna külpolitikájuk általános irányát illetően. Kelet-Közép-Európa nyugati integrációja maga is elemekre bontható, nem differenciálatlan folyamat. 1. A térség államai mindig azon a véleményen voltak, hogy az európai civilizációhoz tartoznak, tekintet nélkül arra, milyen rövid életű is volt demokratikus fejlődésük. A régióban a legtöbb államnak nincs más gyökere, mint az európaiság és a (nyugati) kereszténység. Sok kelet-közép-európai értelmiségi van azon a véleményen, hogy ezeket az országokat akaratuk ellenére szakították el gyökereiktől a második világháborút követően. 2. Tekintettel arra, hogy a Kelet-Közép-Európától nyugatra elhelyezkedő térség gazdaságilag fejlettebb, a „visszatérés Európába", miként azt Václav Havel még a küencvenes évek elején megfogalmazta, egyben előmozdítja a térség államainak gazdasági fejlődését. Ez a folyamat az 1990-es évek kezdetétől zajlik, s alapvetően alakította át Kelet-Közép-Európa tulajdonviszonyait éppúgy, mint kereskedelmi kapcsolatait és tőkeberuházási viszonyait. 3. A Nyugatot nemzetközi intézmények sűrű hálója köti össze, s ez vélhetőleg hozzájárult ahhoz, hogy évtizedek óta a stabilitás jellemzi. 4. A Nyugatot olyan biztonsági rendszer kapcsolja össze, ami ugyancsak magába foglalja a vüág legerősebb katonai hatalmát, az Egyesült Államokat. Ez a négy tényező egyaránt szerepet játszott abban, hogy Kelet-Közép-Európa a Nyugathoz történő csatlakozást választotta. A folyamat nem érthető meg valamelyik tényező mesterséges kiemelésével vagy annak leegyszerűsítésével az egyes intézményekbe való belépés szándékára. A nyugati integráció igénye olyan helyzetet eredményezett, amelyben a kelet-közép-európai államok megkülönböztetés nélkül csatlakozni kívántak minden olyan szervezethez és programhoz, ami erre nyitva állt. Ebben az értelemben semmilyen különbséget nem tettek, legfeljebb annyiban, amennyiben burkolt formában kinyilvánították, melyek azok az intézmények, amelyek igazán fontos részei ennek a stratégiának. Ugyanakkor azonban a folyamatban megjelent bizonyos funkcionális különbség- tétel. Mindegyik szervezetnek megvan az a feladata, amivel hozzá tud járulni az átalakuló államok stabilitásához és fejlődéséhez. Annak ellenére, hogy a kelet-nyugati konf22 Külügyi Szemle
