Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Gyarmati István: Szép, új világ: civilizációk háborúja, avagy a történelem visszavág
Gyarmati István Nem kétséges, hogy az elmúlt évtizedben a média, s különösen a televízió, túllépett hagyományos szerepén és nemcsak a nemzetközi (és hazai) eseményekről objektívan tudósító médium szerepét játssza, hanem lényegesen befolyásolja is azokat. Az esetek jó részében nincs is semmilyen rejtett célja az események ilyen vagy olyan irányba történő befolyásolásával, de tagadhatatlan, hogy a közvélemény alakításában - ami azután jelentős szerepet játszik a (demokratikus) államok döntéseinek kialakításában - a sajtó önálló és jelentős szerepre tett szert, ami ismét csak a nem állami szereplők befolyásának növekedését eredményezte. Hasonlóképpen komoly korlátokba ütközik a nemzetközi szervezett bűnözés elleni küzdelem is az államokra épülő nemzetközi rendszerben. A „bűnöző intemacionálé" sokkal erősebb, mint a Komintern valaha is volt: a bűnözés nem ismer határokat, nincs nemzetisége és nincsenek gátlásai sem, nem fogadja el a létező játékszabályokat, sem az államon belül, sem a nemzetközi életben s ezért behozhatatlan előnyökkel rendelkezik a fragmentált, államokra és jogrendszerre, valamint - legjobb esetben is - államközi együttműködésre épülő bűnüldözéssel szemben. Mindez, párosulva a világ egyik legjövedelmezőbb és legtőkeerősebb „iparágának", a nemzetközi bűnözésnek gyakorlatilag korlátlan anyagi eszközeivel magyarázza, miért nem sikerült mindmáig igazán hatékonyan fellépni a nemzetközi szervezett bűnözéssel szemben. S végül, de napjainkban talán elsősorban, a „hiperterrorizmus"3, amely abban különbözik a „hagyományos" terrorizmustól, hogy határokon túlnyúló szervezettel rendelkezik, globális céljai vannak, globális célpontokat kíván megsemmisíteni, és globális hatású (tömegpusztító) fegyvereket vet be céljai elérése érdekében, s mindennek eredményeként alapjaiban veszélyezteti és alakítja át a (nemzet-)államokra épülő nemzetközi rendszert. Mint említettük, a vesztfáliai béke után kialakult rendszerben a szervezett erőszak, a háború joga az államokhoz kötődött. Ez a jog kezdetben korlátlan volt, azaz az államoknak alanyi joga volt a háború indításának joga (ius ad bellum), amikor ezt saját céljai érdekében célszerűnek ítélte meg. Az államoknak ezt a jogát később korlátok közé szorították, s az 1928-ban kötött Briand-Kellogg paktum megfosztotta az államokat a háborúhoz való joguktól, amit azután az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmánya a világ minden államára vonatkozó érvénnyel kodifikált formába öntött, és amelynek ratifikálásával a világ valamennyi országa ezt saját magára kötelezőnek ismerte el. Az alapvető szabály azonban nem változott: a szervezett fegyveres erőszak, a háború az államok, illetve az általuk alapított nemzetközi szervezetek az államok által ráruházott joga maradt, csakúgy, mint a háborúhoz szükséges hadsereg fenntartásának joga.4 A nemzetközi szervezett bűnözés és mindenek előtt a hiperterrorizmus megjelenésével azonban a nemzetközi rendszerben, első ízben, olyan nem állami szereplő jelent meg, amely - mind mondtuk - az erőszak alkalmazását tekintve nem rendelkezik az állam jogosítványaival és teljes eszközrendszerével, de hatása nem marad el az államok által alkalmazott erőszakétól. A világ a XXL század elején hasonló kihívással néz szembe, mint majd6 Külügyi Szemle
