Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Gyarmati István: Szép, új világ: civilizációk háborúja, avagy a történelem visszavág
Szép, új világ: civilizációk háborúja, avagy a történelem visszavág Gyarmati István S zeptember 11-e óta nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzetközi rend, ahogy ezt korábban ismertük, alapjaiban megváltozott. Új fenyegetésekkel kell szembenéznünk, s egyelőre fogalmunk sincs, hogyan lehetünk sikeresek ebben a küzdelemben. Számos „régi", a kilencvenes évekből örökölt válság továbbra sem megoldott, s egyre inkább rá kell jönnünk, hogy ezek többsége nem egyszerűen a szocializmusból örökölt, az átmenet nehézségeit tükröző válság, hanem valami nagyon más, aminek lényegét nem ismerjük. Látszólag régi, túlhaladottnak hitt ideológiák és jelenségek bukkannak fel ismét és törnek előre, mint a populista, szélsőjobboldali ideológiák és mozgalmak, amelyek sikere Európában tagadhatatlan - bár kétségtelen, hogy (egyelőre) nem jelentenek komoly veszélyt sem a demokratikus államrendre és társadalmakra, sem a kontinens stabilitására.1 Ma már tagadhatatlan, hogy számos esetben, különösen a kevésbé fejlett országokban, amikor a demokrácia és a nemzeti identitás megvalósítása között kell választania, a dilemmából szinte minden esetben a demokrácia kerül ki vesztesként. Hasonlóképpen, a fejlett demokratikus államok polgárai is sosem gondolt könnyedséggel egyeznek bele - legalábbis ideiglenesen - emberi szabadságjogaik korlátozásába, amikor a demokrácia és biztonság között kell választaniuk. A nemzetközi intézmények válságban vannak. Képtelenek a világ nagy kérdéseit és problémáit elemezni, válaszokat és megoldásokat kínálni, s a szükségleteknek megfelelő előrejelzéseket kidolgozni. A nemzetközi jogrendszer egyre nyilvánvalóbb módon alkalmatlan a nagy problémák és konfliktusok kezelésére: a jogszerű és szükséges megoldás egyre többször kerül összeütközésbe egymással. Az „ultima ratio", a katonai erő sem a régi már: hiábavaló a tengernyi fegyver, a technika megannyi modern vívmánya, a demokrácia és a demokratikus államok érdekeinek érvényesítésében és védelmében a katonai erő alig használható. Ugyanígy a nagy katonai fenyegetések, a tömegpusztító fegyvereket és a primitív övbombákat használó terroristák ellen gyakorlatilag egyformán védtelenek vagyunk. 1989-91-ben a kommunizmus bukása után Európában azt gondoltuk, elérkezett a Kánaán, a szép, új világban nem lesznek véres konfliktusok, a katonai erő végleg kike-
