Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - VILÁGPOLITIKA - Lévai Imre: Kapitalizmusok összecsapása és a világrend átalakulása?
Lévai Imre Az arab régió fejlődésének történelmi feltételei feltűnő hasonlóságot mutatnak az észak-európaihoz. A vikingekhez hasonlóan az arab kereskedő-harcos törzsek is nagy távolságokat jártak be, és csak Egyiptomban jött létre az árasztásos-öntözéses földművelés hagyománya alapján letelepedett mezőgazdálkodás. A feudalizmus germán formája itt sem honosodott meg, s a Samir Amin által „adóztató termelési módnak" (vö. Amin, 1976,127-136. o.; 1979, 51-58. o.) nevezett társadalmi alakulat vált általánossá. Amin az arab világ regionális gazdaságának sajátosságait négy pontban foglalja össze: 1. az arab zóna egészében a mezőgazdaság termelékenysége közepes volt és általában stagnált, ellentétben az európai középkorral; 2. ezen a területen összefüggés volt a virágzás korszakai és a kereskedelem fellendülése között; 3. a civilizáció gazdagsága a virágzó korszakokban a kereskedelem által lecsapolt, a helyi mezőgazdasági lakosság kizsákmányolásából származó többleten alapult; 4. az időben és térben korlátozott mezőgazdasági fejlődés a kereskedelem virágzásának inkább következménye, mint oka volt, vagyis inkább extenzív (a területek, különösen az öntözöttek, és ezzel párhuzamosan a népesség növekedése), mint intenzív (a termelékenység növekedése) típusúnak tekinthető. (Amin, 1976, 27-28. o.) Rostoványi Zsolt a világgazdaság perifériájának egészére érvényes választ kíván adni arra a kérdésre, hogy az iszlám világ modernizációja miért különbözik lényegesen a centrumban helyet kereső és találó régiók fejlődésétől: „...az iszlám világbeli modernizáció - hasonlatosan a »harmadik világ« más régióihoz - döntően nem szerves fejlődés következménye, hanem szervetlenül, méghozzá exogén tényezők ösztönzésére bontakozott ki. A modernizáció nyomán kívülről átkerült, modern struktúrák szükségképpen kerültek szembe a meglévő, tradicionális struktúrákkal, hiszen voltaképpen egy szerves (európai) fejlődési modellnek megfelelő mintát képviseltek, egy más, eltérő fejlődési feltételeknek megfelelő mintát, amely ráadásul a tőkés fejlődést hordozta." (Rostoványi, 1998, 243. o.) Tekintsünk el most attól, hogy a hívők számát tekintve a legnagyobb iszlám országok többsége (csak Ázsiában: Afganisztán, Banglades, India, Indonézia, Irán, Malajzia, Pakisztán, Törökország) nem tartozik az arab világhoz, és hogy társadalmi-gazdasági fejlődésük az arab tőkefelhalmozási mintától és politikai kultúrától (még az afganisztáni bukott iszlám szélsőséges mozgalmakat vagy például a pakisztáni iszlamizációs törekvéseket is figyelembe véve) számottevő eltéréseket mutat. Fontosabb kérdés, hogy a »harmadik világ« régióiban - köztük az arab régióban - hiányolt szerves fejlődés miben áll. Nem elégedhetünk meg ugyanis - megismétlem - a modernizáció szemantikai értelmezéseivel (korszerűsödés/korszerűsítés vagy nyugatosodás/nyugato- sítás, innováció vagy imitáció vagy adaptáció, építő rombolás vagy romboló építés stb.), de a gerschenkroni történelmi determinista álláspontból következő utolérési projektummal sem (Gerschenkron, 1984). Ha elfogadjuk, hogy a modernizáció gazdasági 122 Külügyi Szemle
