Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - VILÁGPOLITIKA - Lévai Imre: Kapitalizmusok összecsapása és a világrend átalakulása?
Kapitalizmusok összecsapása és a világrend átalakulása? tartalmát a tőke szerves felhalmozása, szerves összetétele növelésének belső kényszere (a termelékenységnek a munkaidő megtakarításán alapuló emelkedése, azaz a relatív értéktöbblet termelése) jelenti, akkor kérdés, hogy ez miért nem valósult meg a harmadik - és ezen belül az arab - világban. Az arab tőkefelhalmozás történelmét vizsgálva Samir Amin - és sok más szerző - nyomán megállapítottuk, hogy a kereskedelmi tőke meghatározó szerepet játszott - Egyiptom viszonylagos kivételével - a Maghrebtől a Mashraqig terjedő régió fejlődésében. Az arab tőke modernizációs kudarcának okát - Aminnal ellentétben - azonban nem a térségbeli feudalizmus hiányában vagy gyengeségében látom (mint tudjuk, az észak-európai régióban sem alakult ki a klasszikusnak tekintett germán forma), hanem a kereskedő (kalmár) tőke képtelenségében vélem fölfedezni arra, hogy a termelő célú felhalmozásnak, az akkumulációs lavina megindulásának a kezdő lökést megadja. A régió periferizálódásának - történeti sorrendben - egyik oka kétségkívül az volt, hogy a kereskedelmi útvonalak a XVI-XVII. században átrendeződtek, és az arab régiót fokozatosan elkerülték, majd a XVIII-XIX. században második okként megjelentek a külső, kolonialista hatalmak, amelyek saját, idegen érdekeiket követve - érdekszférájukba Egyiptomot is bevonva - ipari nyersanyagellátójukká tették az arab mező- gazdaságot és bányászatot. Ipari forradalom helyett kereskedelmi ellenforradalom zajlott le, ami a tradicionális, prekapitalista társadalmi-gazdasági viszonyokat konzerválta, a munkaerőt csupán formálisan rendelte alá a tőkének, hogy a valóban szabad bérmunkássá nem vált földművesektől és ásványkitermelőktől abszolút értéktöbbletre tegyen szert. A XX. században függetlenné vált arab államok többsége az iparfejlesztés sajátos útját választotta. Bőséges természeti erőforrásaikat államosították, és saját tőkéjükkel fogtak hozzá a kitermelőipar fejlesztéséhez, az abszolút és különbözeti bányajáradék saját számlára történő „elszámolásához". A világpiacon azután látványos közös fellépésük eredményeképpen - bármiféle technikai-gazdasági fejlesztést megtakarítva - monopoljáradékuk az egekbe szökkent. (Az olaj világpiaci áralakulásának jobb megértéséhez lásd pl. Chevalier, 1975; Láng, 1982; Sampson, 1975; Smith, 1979.) A hirtelen megnövekedett exportbevételek java részét azonban ismét csak nem az általános műszaki haladást és társadalmi felemelkedést előmozdító (fejlesztési és jóléti) célokra fordították (mint pl. Norvégia), hanem inkább az adott viszonyok között (relatív) luxusnak számító igények kielégítésére, improduktív presztízsfogyasztásra és fegyverkezésre. Ha a belső munkaerőpiac kínálata elégtelennek bizonyult a bányaipar keresletének fedezésére (részben a munkaképes népesség viszonylag alacsony lélekszáma, részben a tradicionális gazdasági tevékenységek visszatartó hatása miatt), akkor más, nem arab iszlám országból (pl. Pakisztánból, Bangladesből vagy éppen Indiából) importáltak vendégmunkásokat, akik sok esetben szintén a hazai tradicionális társadalmi-gazdasági viszonyokhoz kötődtek. A modernizáció, 2002. ősz 123
