Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - VILÁGPOLITIKA - Lévai Imre: Kapitalizmusok összecsapása és a világrend átalakulása?
Kapitalizmusok összecsapása és a világrend átalakulása? tington elévülhetetlen érdeme, hogy akarva-akaratlan, ilyen szimbolikus határok megvonásával, a világrendszer csaknem egészét lefedő regionális struktúrát vázolt föl nyolc civilizációs körre: a nyugati, az ortodox (orosz), a kínai, a japán, az iszlám, a hindu (indiai), a latin-amerikai és az afrikai civilizáció bemutatásakor. Ha valamit komolyan a szemére lehet vetni, akkor az elsősorban az, hogy ezeket a szimbolikus-kulturális határokat abszolutizálja, és ily módon a kultúrdeterminizmus vádjával szemben sebezhetővé válik. Megjegyzendő, hogy korábban hasonló jellegű, hét olyan régióra kiterjedő területi-kulturális csoportosítást mutatott be Johan Galtung, amelyek fölött hét hegemén hatalom uralkodik: az Egyesült Államok, az Európai Közösség, Japán, Kína, Oroszország, India és egy iszlám „mag". (Galtung, 1992) IV. Régiók és kapitalizmusok „Magát a »regionális politikai gazdaságtant« úgy tekinthetjük, mint kísérletet egy olyan magasabb szintű elemzési egység föltárására, amely különbözik egyrészt a világrendszer teoretikusainak globális determinizmusától és elvonatkoztatásaitól, másrészt a jogilag meghatározott államok immár nyilvánvalóan nem kielégítő'fogalmának használatától." (Cohen, 1987,26. o.) A fönt bemutatott különbségtétel „regionális kapitalizmusok" között nincs minden előzmény nélkül. A kapitalizmus változatosságának kortárs kommentátorai indokoltan idézik fel Andrew Shonfield (1964) bátorító kezdeményezését és jelentős hozzájárulását a téma tárgyalásához, aki egybevetette a háború utáni kapitalizmus alapvető, intézményeit Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és az USA-ban, s aki határozottan kiállt az akkori Európai Közösség mellett, védelmezve a jóléti állam és a szociáldemokrácia értékeit. A nemzetközi politikai gazdaságtan művelői jóvoltából immár virágzik a tőkés fejlődés különböző modelljeivel foglalkozó irodalom. (Az elemző munkák kitűnő válogatását adja Crouch-Streeck, 1997, Rhodes-Heywood-Wright, 1997 és Kitschelt-Lange-Marks-Stephens, 1999.) Egyesek a neoliberális és a szabályozott kapitalizmus két, egymással szemben álló típusáról beszélnek, mások neoamerikai és szociáldemokrata modelleket különböztetnek meg, és vannak olyanok is, akik zabolázatlan és intézményes kapitalizmusról írnak elemzést (pl. Crouch-Streeck, 1997). Az egyik legutóbbi tanulmány (Junne, 1999) a különböző gazdasági tömbök jövőbeli viszonyának forgatókönyveit elemezve arra a következtetésre jut, hogy a neoliberalizmus után ismét az állami beavatkozás, a „szabályozott versengés" kora köszönt be. A kölcsönös függőség olyan magas fokot ért el, hogy a protekcionista intézkedések már nemcsak a külföldi versenytársakat, hanem a hazai szereplőket is hátránnyal sújthatják, ezért a liberalizmus és a protekcionizmus kényes 113 2002. ősz
