Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - VILÁGPOLITIKA - Lévai Imre: Kapitalizmusok összecsapása és a világrend átalakulása?
Lévai Imre részre való kiterjedése lenne. Tartalmilag valójában inkább „a világrend erőszakos átalakításáról" van szó.) A „hidegháború" szóképét bizonyos (történeti és logikai) megszorításokkal alkalmazhatjuk ugyan ezekre az periódusokra, fontosabb és hasznosabb lenne azonban a „békés fejlődés" immanens gazdasági folyamatait és azok eredményeit alaposabb vizsgálat tárgyává tenni. Itt érkeztünk el a témánk szempontjából releváns kérdéshez: miért éppen azok a koalíciók jöttek létre ott és akkor, ahol és amikor a lehetőségük egyáltalán felmerült? A tőke globális expanzióra való hajlamáról a fentiekben már tettünk említést, e helyütt elegendő lesz utalni arra a közismert, bizonyításra aligha szoruló empirikus tényre, hogy a világtőkés gazdaság nem egyöntetűen, hanem térben és időben egyenlőtlen ütemben növekszik. (Vö. pl. Amin, 1979; Frank, 1978; Szentes, 1976; Wallerstein, 1983) A hivatkozott szerzők világrendszer-szemlélettel jellemezhető munkái kisebb-na- gyobb eltérésekkel a világgazdasági viszonyok aszimmetriájára, a centrum-periféria viszonyrendszer törvényszerű kialakulására mutatnak rá. A magam részéről a fönti megközelítéseket általánosítva arra a következtetésre jutottam és azt néhány legutóbbi írásomban (Lévai, 2000b, 2000c, 2001) bővebben is kifejtettem, hogy rendszerelméleti szempontból a globalizáció, azaz a tőke világméretű expanziója tekinthető'úgy is, mint a társadalmi aktorok növekvő' egymásrautaltsága (interdependenciája) és a társadalmi interakció ezzel párhuzamosan fokozódó egyidejűsége (szinkronitása) kezdve a világkapitalizmus XVI-XVII. századi kereskedelmi forradalmától a XVIIi-XIX. századi ipari forradalmán át a XX-XXI. századi pénzügyi forradalmáig. Rövidebben és a komplexitáselmélet fogalmaival: a globalizáció az önszerveződő világrendszer komplexitásának (elemei számának és/vagy kölcsönhatásának) növekedése. Ebben az összefüggésben a világrend regionalizációja felfogható aszimmetrikus globalizációként, amely a világrendszerben megteremti a centrum-alcentrum-félperiféria-perifé- ria (hierarchikus) viszonyainak téridőbeli kontinuumát. Az egyes központi, alközponti, félperemvidéki és peremvidéki régiók ezen kontinuum egyes - akár egymást átfedő- szakaszain helyezkednek el, és belső erőforrásaik mozgósíthatóságához, valamint a külső erőviszonyok módosulásához mérten változtat(hat)ják helyüket. A régiók tehát egymástól megkülönböztethető, viszonylagos önállósággal rendelkező, sajátos történelmi fejlődés eredményét képviselő alrendszerek (struktúrák) saját központi, alközponti, félperemvidéki és peremvidéki szubrégiókkal a tőkés világrendszeren belül, amelyek helyét és szerepét belső és külső erők eredője (így például a tradíció, az akkumuláció, a kolonizáció, a migráció stb. különös összjátéka) határozza meg. A régió tehát nem egyszerűen földrajzi entitás, miként azt Huntington (1998,206. o.)- föltehetőleg sajátos nézetének világosabb kifejtése érdekében - igyekszik bemutatni. A földrajzi közelség vagy szomszédság, a közös földrajzi határ önmagában még nem teremt régiót, ugyanakkor egymástól viszonylag távol eső helyek (pl. nemzetállamok) is alkothatnak régiót, rendelkezhetnek szimbolikus külső regionális határokkal. Hun112 Külügyi Szemle
