Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)

2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Miszlai Sándor: Oroszország külpolitikája a jugoszláviai konfliktusok rendezési folyamatában

Oroszország külpolitikája a jugoszláviai konfliktusok rendezési folyamatában menteni. Mindazonáltal ezt csak erő alkalmazásával tartotta elképzelhetőnek. A jugo­szláv válság folyamán ugyanakkor sokáig félrevezette a nemzetközi közösséget, és siker­rel manőverezett a hatalmi játszmákban. Lényegében azonban Milosevic is elsősorban Oroszországtól várt támogatást a válság Szerbiának kedvező megoldása érdekében. Mindemellett hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a szerb, majd később jugoszláv vezető inkább taktikus volt, mintsem stratégiai gondolkodó. Ez Oroszországgal kap­csolatos álláspontjai változásában is megnyilvánult. Az 1991 augusztusi puccs idején jellemzően nem foglalt állást, többnyire hallgatott. Részben ennek is köszönhető Oroszország nem túlságosan szerbbarát politikája a délszláv konfliktus kirobbanása­kor. A kezdeti időszakban a szerb elnök határtalanul bízott önmagában, s nem szerez­te meg Moszkva közvetett jóváhagyását sem, pedig a nagyhatalmak közül egyedül Oroszország jöhetett szóba potenciális szövetségesként. Az 1993. őszi orosz belpoliti­kai válság idején Milosevic már óvatosabban reagált.16 Visszatérve az orosz delegáció belgrádi megbeszéléseire, megállapíthatjuk, hogy ak­kor már Milosevic is kizártnak tartotta a nemzetközi összekötőcsoport tervének eluta­sítását. Érzékelvén a Jelcin válaszában megjelenő nyomást, lényegében úgy bólintott a felosztási tervre, mintha a saját elképzelését támogatná. Politikai megfigyelők viszont kitértek arra is, hogy közte és Karadzic között érzékel­hetően megváltozott a viszony. Milosevic külföldiek előtt nyíltan minősítette a bosz­niai szerbek vezetőjét „idiótának", s minden eszközzel igyekezett lebeszélni az orosz delegációt a paléi utazásról, valamint szorgalmazta: inkább a boszniai szerbek vezető­jét hívják Belgrádba. A Milosevictyel folytatott mintegy kétórás tárgyaláson kiderült, hogy számára ab­ban az időben a legégetőbb kérdés az ENSZ-szankciók feloldása volt. Ennek kapcsán első lépésként kérte annak az ENSZ BT-határozatnak az eltörlését, amely a szankciók szigorítását irányozta elő (a 820 sz. határozatról van szó, amelyet a Vance-Owen-terv elleni boszniai szerb tiltakozások hatására hoztak). A kontaktcsoport tervének elfogadása után Milosevic találkozni kívánt az orosz el­nökkel. A jugoszláv vezető álláspontja szerint Jelcin belgrádi utazása már önmagában is sok kérdést megoldott volna. Ugyanakkor, a „kölcsönösen előnyös kapcsolatok" fej­lesztése érdekében kérte, hogy készítsék elő az orosz és a jugoszláv miniszterelnökök találkozóját, amit - véleménye szerint - egy ideje már a moszkvai külügyminisztérium igyekszik megakadályozni. Milosevic mindemellett az orosz elnöknek küldött válaszában ismételten megemlíti a kontakt csoport tervének módosítását. Valószínű, hogy Jelcin levelének tartalma gya­korolt rá hatást ebben az irányban. Milosevic válaszlevelében így fogalmaz: „...a csomagterv fennmaradó két kérdésének még nagyobb a jelentősége. Azok ha­tározzák meg lényegében az egész béketerv értékét. Az első, az alkotmányos berendez­75 2002. ősz

Next

/
Thumbnails
Contents