Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Molnár Anna: Altiero Spinelli és az európai föderalizmus eszméje
Molnár Anna már nem éreztek akkora fenyegető külső nyomást, hogy szükségesnek tartották volna szuverenitásuk ilyen mértékű korlátozását. A probléma megszüntetését, amelynek köszönhetően végső soron az egész folyamat elindult, vagyis a Német Szövetségi Köztársaság újrafelfegyvérzésének megoldását végül a Nyugat-Európai Unió megalakítása és Németország NATO-tagsága jelentette. Az EP szerepe és az újabb intézményi reformok szükségessége Az Európai Védelmi és a Politikai Közösség tervének bukása után Spinelli visszavonult a politikai életből, maguk a föderalisták is veszítettek jelentőségükből. Spinelli meg volt győződve arról, hogy az európai kormányok soha többé nem lesznek hajlandóak ilyen mértékű lépéseket tenni a föderáció megvalósítása érdekében, ezért úgy gondolta, hogy ezt követően is elsősorban a polgárok és nem a kormányok meggyőzésére kell a hangsúlyt helyezni. 1957-ben a római szerződéssel létrejött az Európai Gazdasági Közösség és az Euratom. Ezen intézményeken keresztül is csak a gazdasági és nem a politikai integráció kiépítése folytatódott. Spinelli továbbra is bírálta a neofunkcionalista megközelítést, és az új közösségekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy a gazdasági integráció csak addig létezhet, ameddig a gazdaság növekedése és így a kormányok érdekei ezt lehetővé teszik. Véleménye szerint a föderális alkotmány hiányában semmiféle szerződéses formában rögzített garancia nem létezhet az Európai Közösségek hosszú távú fenntartása érdekében.29 Annak ellenére, hogy a következő évtizedekben az Európai Gazdasági Közösség viszonylag nehezebb időszakot élt át, az integráción belül kiépült gazdasági együttműködések és összetartó erők erősebbnek bizonyultak a szétfeszítőknél. Spinelli jóslatai ellenére az Európai Gazdasági Közösség a komoly kihívást jelentő olajválság idején sem hullott darabjaira. Spinelli 1960-tól nemzetközi kapcsolatokat kezdett tanítani a bolognai John Hopkins Egyetemen. Csupán az 1970-es évektől vállalt ismét aktív politikai szerepet, amikor tagja lett az Európai Bizottságnak. Ekkor elsősorban abban reménykedett, hogy a bizottság lesz az a szervezet, amely felgyorsíthatja a politikai integráció kiépítésének folyamatát, bár ekkor is legfőbb céljának az Európai Parlament alkotmányozási jogkörrel való felruházását és közvetlen választását tartotta. Úgy gondolta, hogy csakis az integráció intézményrendszerének demokratikus átalakítása nyújthat hatékony választ a hetvenes évek gazdasági kihívásaira.30 Ezt követően 1976-tól képviselőként az Európai Parlament munkájában vett részt. Figyelmét és energiáit ez idő alatt a közösség politikai és intézményiTeformjának lehetősége kötötte le. Úgy gondolta, hogy az Európai Közösségben kialakult politikai be50 Külügyi Szemle
