Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Molnár Anna: Altiero Spinelli és az európai föderalizmus eszméje
Altiero SpineUi és az európai föderalizmus eszméje get alkotott volna az ÉSZAK-kai, az Európai Védelmi Közösséggel, illetve a későbbiek során létrehozott új intézményekkel. Az új alkotmány végrehajtásával öt politikai intézményt bíztak volna meg: a parlamentet, az európai végrehajtó tanácsot, a miniszterek tanácsát, a bíróságot és a szociális és gazdasági tanácsot. A parlamentnek jogában állt volna, hogy törvényeket hozzon és elfogadja a költségvetést, illetve az alkotmányban meghatározott mértékű ellenőrzést gyakorolja. A parlament két házból tevődött volna össze, a képviselőket az európai nemzetek általános és közvetlen választásokon választották volna, a szenátorokat viszont a nemzeti parlamentek delegálták volna. A végrehajtó tanács kormányzati funkciót töltött volna be, elnökét, aki a közösséget külföldön képviselné, a szenátus választotta volna meg. A miniszterek tanácsának a végrehajtó tanács és a nemzeti kormányok közötti együttműködés összehangolása lett volna a feladata. A bíróság az alkotmány, a közösségi törvények és jogszabályok betartatásáért lett volna felelős. A gazdasági és szociális tanács a végrehajtó tanács és a parlament felé tanácsadói jogkörrel rendelkezett volna. Az ÉSZAK és az Európai Védelmi Közösség hatáskörét az újonnan létrejött közösség vette volna át. A tervezet szerint a közösség nemzetközi szerződéseket köthetett, diplomáciai kapcsolatokat tarthatott volna fenn, és jogában állt volna, hogy a tagállamok külpolitikáját biztonságpolitikai kérdések terén összehangolja. Az éves, közösségi költségvetést a végrehajtó tanács javasolta volna és a parlament fogadta volna el. A tervezet tartalmazta az áruk, a tőke és a személyek szabad áramlásán alapuló közös piac létrehozásának szükségességét is.28 A végső tervezet végül a nemzetek feletti és nemzetközi struktúra közötti kompromisszum eredményeképpen született. A tervezet szerint a politikai közösség hatásköre a nemzetközi haderőre és a védelemre terjedt volna ki. Mindez természetesen nagymértékben korlátozta volna a részt vevő államok szuverenitását. Ezt követően a megvalósításhoz pusztán egyetlen dolog, vagyis az érintett országokban történő ratifikáció hiányzott. Egy ilyen szupranacionális szervezet kiépítésének lehetősége azonban az érintett országokban belpolitikai vitákat szült. Mindamellett éppen ez idő alatt jelentős változások játszódtak le mind az érintett államok belpolitikájában, mind pedig a nemzetközi kapcsolatok terén. Az Európai Védelmi Közösségről szóló tervet végül négy ország parlamentje ratifikálta. Olaszországban De Gasperi az 1953. évi választásokat követően kénytelen volt visszavonulni a kormányzásból. Az új kormány a francia ratifikációt követő időszakra halasztotta a döntést és elsősorban Trieszt kérdésével foglalkozott. A ratifikációval kapcsolatban a legnagyobb viták Franciaországban voltak. Végül 1954-ben Mendes-France kormánya vitte a parlament elé az Európai Védelmi Közösségről szóló szerződést, a francia parlament azonban rendkívül szenvedélyes viták után nem szavazta meg a ratifikálást. Ezzel a tervezet végleg elbukott. 1953-ban meghalt Sztálin, aki a szovjet expanzionista politikát jelképezte a nyugateurópai politikusok számára. A diktátor halálát követően a nyugat-európai országok 2002. ősz 49
