Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Molnár Anna: Altiero Spinelli és az európai föderalizmus eszméje
Altiéra Spinelli és az európai föderalizmus eszméje össze először a föderalizmus és a konföderalizmus képviselői. Hosszas vitájuk eredményeképpen több kompromisszumos javaslat született Európa jövőjével kapcsolatban. Vitájuk elsősorban a tervezett Európa Tanács Közgyűlése körül bontakozott ki. A föderalisták a szupranacionális szinten közvetlenül választott, alkotmányozó közgyűlés, azaz parlament felállítása mellett érveltek. Ezzel szemben a konföderalizmus támogatói szerint a közgyűlés tagjait a nemzeti parlamentek delegálták volna. A hágai kongresszust követő viták középpontjában továbbra is a szuverenitás kérdése maradt. A föderalizmus instífucionalista irányzatának képviselői, köztük Spinelli is, azt várták az államoktól, hogy az európai föderáció érdekében mondjanak le szuverenitásuknak az új alkotmányban előre rögzített részéről. Az integralista irányzat egyes képviselői azonban úgy látták, hogy az európai föderáció létrehozása csak az első lépés lehet a világkormány felállítása felé vezető úton. Más integralisták viszont azt hangsúlyozták, hogy az európai föderáció tagjai az államok helyett regionális egységek legyenek. Ezzel szemben a konföderalizmus támogatói továbbra is a nemzetállamok szuverenitásának fenntartása mellett tartották lehetségesnek a szorosabb európai együttműködés kereteinek kialakítását. Ezek az álláspontok tulajdonképpen napjainkig sem közeledtek egymáshoz, és ma is meghatározzák az Európai Unió továbbfejlesztése körül kibontakozó főbb viták irányát. 1948-ban Spinellit az Európai Föderalista Mozgalom elnökévé választották. A hágai kongresszust követően Spinelli már elképzelhetőbbnek tartotta az alkotmányozó gyűlés összehívását, bár továbbra is nyilvánvaló volt számára, hogy a nemzetállamok történelmi hagyományaiból következően egyik napról a másikra önként nagyon nehezen mondanának le szuverenitásuk ilyen jelentős részéről. Eddigi tapasztalatai alapján világossá vált számára, hogy az európai föderáció megteremtése az amerikaiénál jóval nehezebb folyamat lesz.17 Ezt követően Spinelli egyre többet foglalkozott az alkotmányozási folyamat kérdésével. Legproblematikusabb feladatnak az alkotmányozó közgyűlés státusának legitimációját tartotta. Végül úgy határozott, hogy az európai népek által közvetlenül választott közgyűléssel elfogadtatott szöveget a tagállamoknak kellene ratifikálni. Úgy gondolta, hogy a közgyűlést a nemzeti kormányok hívják össze, ez biztosítaná a testület nemzetközi legitimáltságát. A kormányok képviselőivel megtartott konferencián dolgoznák ki a közgyűlés működésével és felállításával kapcsolatos összes szabályt, és határoznának feladatairól és a választások módjáról.18 A hágai kongresszust követően, 1949. május 5-én Strassburgban megalakult az Európa Tanács. A részt vevő államok között feszülő ellentétek és elsősorban a britek törekvései, melyek a szervezet szupranacionális intézménnyé történő alakulása ellen irányultak, nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az Európa Tanács nem tölthette be az eredetileg neki szánt szerepet, csupán tanácsadó hatáskörrel rendelkezett. A közgyűlés nem kapott alkotmányozó jogkört, e téren tehát a konföderalista irányzat törekvése sikerrel járt. A nemzetállamok szuverenitását az új testület hatásköre tehát nem érintette. 2002. ősz 45
