Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Kardos Gábor: Diplomácia és az emberi jogok
Diplomácia és az emberi jogok az emberi vágyak egyetemességét, ugyan ki az, aki szeretné, ha megkínoznák, vagy ha nem gyakorolhatná szabadon a vallását?2 Ugyanakkor az állam léte is egyetemes jelenség, és az emberi jogok létének igazolása ebből a két jelenségből eredeztethető. Az egyén védelmének alapja az állammal szemben az utóbbi veleszületett és elidegeníthetetlen jogai jelentik. Ami oda vezet, hogy az egyén jogainak korlátozását az államnak kell indokolnia. Ha az állam egyetemes, márpedig az, az emberi jogok szintén ilyen jellegűek, függetlenül attól, mely kultúrában születtek történetileg. A kulturális relativizmus megítélésénél is döntő szempont az annak alapját képező konszenzus. Ha tehát egy állam formálisan, de jogilag érvényesen elfogadja az egyetemes emberi jogi normákat, akkor azok kötelezik, függetlenül kulturális sajátosságaitól. Jogi lehetőséget a kulturális eltérések megjelenítésére az egyetemes emberi jogi szerződésekhez fűzött fenntartások teremtenek. így a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányához, amely az ilyen jellegű emberi jogok védelmének legfőbb univerzális eszköze, a részes államok számos fenntartással éltek. A kulturális eltérések megjelenhetnek azokban a különbségekben is, amelyek az egyetemes és a regionális emberi jogi egyezmények között léteznek. Az Emberi jogok és a népek jogai afrikai chartája, például lényegesen különbözik a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányától. Szociológiai értelemben a probléma lényege azonban másutt keresendő, abban aéi tudniillik, hogy a fejlődő világ államainak túlnyomó többsége egyszerre túl erős, illetve túl gyenge az egyetemesen védett emberi jogok realizálását illetően. Túl erős ahhoz, hogy vele szemben az emberi jogok tömeges megsértése esetén hatékony társadalmi ellenállás bontakozhasson ki, és túl gyenge ahhoz, hogy az egyetemes emberi jogok nevében meghaladja a gyakran évezredek óta fennálló tradíciókat. A helyzet paradox. Egy fundamentalista kultúrában csupán egy totalitárius állam lehetne képes arra, hogy teljes mértékben érvényesítse az emberi jogokat - persze, tehetjük hozzá, csak akkor, ha ez valamilyen érthetetlen okból az ambíciói közé tartozna - „emberi jogi diktatúra" azonban csupán az alapvető jogok megsértésével jöhetne létre.3 Az emberi jogok kérdése tehát egyértelműen a nemzetközi politikai napirend részévé vált. Ez azonban azzal is járt, hogy a kormányok új eszközt kaptak a hatalmi játszmában. Felépült az ezzel foglalkozó nemzetközi intézményi hálózat is, amely viszont nem képes arra, hogy megfélemlítse a súlyosan jogsértő államokat, és igazi szerepe nem több, mint az egyébként lényegében jogszerűen eljáró államok ösztökélése a jó út további követésére. II. Az emberi jogok sajátos helye a nemzetközi jogban Az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó nemzetközi jogi kötelezettség lényege a belső végrehajtás, illetve az ehhez társuló, az a fölötti nemzetközi ellenőrzéssel összefüggő eljárási kötelezettségek. Ez utóbbiak közül a legáltalánosabb az, hogy 2002. ősz 5
