Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)

2002 / 2. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ÁZSIA - Jordán Gyula - Tálas Barna: A terv és háttere. Kína 10. ötéves tervéről

A terv és háttere. Kína 10. ötéves tervéről A gazdasági fejlesztéssel összefüggő másik probléma a nyugat erőforrásainak kiak­názásával kapcsolatos. Az ötéves tervben is célként szerepel, hogy végre kell hajtani a „nyugati gáz keletre szállítását" és a „nyugati villamos áram keletre küldését". A nyersanyag- és energiaárakat mesterségesen alacsony szinten tartották, így az ezeket szállító területekről évtizedeken át óriási tőkekivonás ment végbe, és ez részben a re­formidőszakban is folytatódott. Hszincsiangban például elég széles körben osztott vé­lemény, hogy Peking az olajat, gyapotot, szenet, gyapjút stb. megfelelő kompenzáció nélkül veszi igénybe. (A nemzetiségek soraiból egyes ellenzékiek egyértelműen közve­tett gazdasági kizsákmányolásról beszélnek, amit csak részben ellensúlyoznak a Pe­king által nyújtott szubvenciók.) Az ötéves terv a nyugat felzárkóztatására meglehetősen átfogó, sokféle célkitűzést felsorakoztató cselekvési programot irányoz elő: fel kell gyorsítani az infrastruktúra építését, erősíteni a mezőgazdaságot, speciális iparágakat kell fejleszteni, elősegíteni a turizmust, terjeszteni az új, magas szintű technikát stb. Az egésszel kapcsolatban pe­dig hangsúlyozza a jelentős pénzeszközök befektetésének szükségességét. Érdemes utalni arra, hogy miközben a terv a nyugati - és részben a középső - országrész fejlesz­tését hangsúlyozza, a keleti országrésszel kapcsolatban kijelenti, hogy továbbra is ér­vényre kell juttatni a tengerparti régiónak az egész ország gazdasági fejlődésében ját­szott vezető szerepét, tovább kell fejleszteni az exportorientált gazdaságot, és elő kell segíteni a sokféle formájú regionális gazdasági és műszaki együttműködést. A nyugati országrész ilyen kampányszerű fejlesztésének elindítása lényegében köz­vetett beismerése a 80-as évek óta követett fejlesztési stratégia kudarcának. Akkor az egyének és társadalmi csoportok közötti óhatatlanul növekvő különbségek kezelésére alkalmazott jelszót - „egyesek előbb gazdagodnak meg, mások később" - értelemsze­rűen az egyes régiók közötti különbségekre is alkalmazták. A nyolcvanas években a jel­szóból is következő diffúziós szemlélet tekinthető túlnyomónak, amely azt feltételez­te, hogy a fejlődés a legfejlettebb tengerpartról majd fokozatosan szétárad a belső ré­giókba. (A kínaiak ezt „létrafok elméletnek" is nevezték.) Ennek alapján hirdették meg 1988-ban a gazdaságfejlesztésnek azt a stratégiáját, amely egyértelműen a tengerpart fejlesztésére tette a hangsúlyt. Ezt a stratégiát a gazdasági hatékonyság fontos szem­pontja is befolyásolta, ami az erőforrások elosztását a magasabb outputtal kecsegtető régiók felé hajtotta. Mindez elkerülhetetlenül a régiók közötti szakadék szélesítése irá­nyába hatott, és ez a jelenlegi váltásra kényszerítette a vezetést. Ez azt jelenti, hogy a már korábban is felvetett alternatívák közül most a „csomópont-tengely" fejlesztési doktrína elfogadására térnek át. A térbeli szervezés leghatékonyabb formájának ez azt tekinti, hogy elsőbbséget kell adni bizonyos stratégiai fontosságú helyek fejlesztésének a fő tengelyek mentén. Ez utóbbiak a tengerparti vonalak, folyóvölgyek vagy a nagy szállítási ütőerek lehetnek. Ezt a csomópont-tengely struktúrát aztán fokozatosan ki lehet terjeszteni az egész országra, hogy átfogó gazdasági hálót alkosson. 2002. nyár 95

Next

/
Thumbnails
Contents