Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 2. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ÁZSIA - Jordán Gyula - Tálas Barna: A terv és háttere. Kína 10. ötéves tervéről
Jordán Gyula-Tálas Barna keltenek, fenyegetik az ország egységét, a gazdaság egészséges fejlődését, továbbá a legmagasabb politikai értéknek tekintett társadalmi stabilitás fenntartását. Az ilyen hatalmas különbségek fennmaradása, egyfelől fékezi és gátolja a piacgazdaság zavartalan működéséhez elengedhetetlen egységes nemzeti piac kialakulását, másfelől nehezíti és akadályozza Kína hatékony bekapcsolódását a világgazdaság vérkeringésébe. Egyes vélemények szerint a nyugati területek leszakadásának már most is nagy szerepe van a gazdasági növekedési ütem csökkenésében. A fejletlenség és a viszonylagos elzártság következtében a reformok szelleme is kevésbé érvényesült ott, amit például az is jelez, hogy többszörösen kevesebben lettek ott vállalkozók, mint keleten. Az a tény pedig, hogy a keleti ráfordítások felét sem fordítják ott egy tanulóra, a kulturális különbségek konzerválódása irányába mutat. Az utóbbi 20 év alatt a keleti régió évi átlagos gazdasági növekedése megközelítette a 13 százalékot, míg a nyugatié 9 százalék alatti volt. Az egy főre eső GDP keleten 40 százalékkal az országos átlag felett van, míg nyugaton az országos átlagnak csak 60 százaléka. Az abszolút szegénynek számító, ma is még mintegy 50 millió fős tömegnek 90 százaléka is nyugaton található.20 Ha az egy főre eső GDP-t nem az országos átlaggal, hanem a keleti országrészt vetjük össze, akkor ez az utóbbinak csak 40 százaléka, és a szakadék szélesedését jelzi, hogy ez az arány 1983-ban még 56 százalék volt. 1999- ben a nyugati régió csak 13 százalékkal részesedett az ország fogyasztási célú kiadásaiból, bár a népesség 23 százaléka él ott.21 A nyugati régióba tíz tartományi szintű egységet sorolnak: Senhszi (Shaanxi), Csinghaj (Qinghai), Szecsuan (Sichuan), Jünnan (Yunnan), Kujcsou (Guizhou), Ninghszia (Ningxia), Hszincsiang (Xinjiang), Tibet és Csungking (Chongqing). Ezek együttes területe 5,4 millió km2, az ország területének 57 százaléka, népességük közel 300 millió. A nyugati területek kiemelt fejlesztésére ösztönző egyik legfontosabb tényező - amit Peking kevéssé hangoztat -, hogy ezek zömmel nemzetiségek által lakott területek, így az elmaradottság egyúttal az etnikai feszültségek gerjesztőjeként is szerepel. Jó példa erre Hszincsiang, ahol az ujgurok hosszú évek óta visszatérően erőszakos szeparatista akciókkal nyugtalanítják a kínai vezetést. A tartomány gazdag szénben, olajban és földgázban, és stratégiai elhelyezkedése is igen fontos. Az ottani esetleges politikai instabilitás nemcsak azzal a veszéllyel járna, hogy átterjedhet egyéb területekre, hanem az ország energia- ellátásának biztonságát is fenyegetheti, és megzavarhatja Kína kapcsolatait az iszlám világgal. Hszincsiang vagy Tibet gazdasági fejlesztésének tehát az is célja, hogy javítsák az etnikai harmóniát és csökkentsék a kínai uralommal szembeni ellenállást. Más kérdés, hogy a gazdasági fejlesztés sem mentes bizonyos problémáktól. Csak kettőt említve: ennek végrehajtása óhatatlanul még több kínai (han) megjelenését, betelepedését fogja eredményezni, ami már eddig is komoly feszültségek forrása volt. Hszincsiangban 1949-ben a hanok aránya 6,3 százalék volt, ma pedig 38 százalék, és ez Tibetben is állandó viták témája, annak ellenére, hogy ott a hanok aránya hivatalosan csak 6 százalék. 94 Külügyi Szemle
